2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Újraindult a gyártás

Tulajdonosváltás és másfél havi kényszerszünet után hétfőn újra beindult a termelés a Saab autógyár központi üzemében.
2010. március 22. hétfő 10:47 - HírExtra
A svédországi Trollhättanban háromezer ember dolgozik a Saabnak, az egyik legkisebb európai autóipari cégnek, amelynek tulajdonjoga az amerikai General Motorstól (GM) a Saabnál is kisebb holland Spyker Cars sportautógyártó vállalathoz került.

A GM 1990-ben szerezte meg a Saab felét 600 millió dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót 2000-ben váltotta be az amerikai társaság, kilenc évvel később, tavaly az év elején pedig elkezdett vevőt keresni veszteséges leányvállalatára, majd a sorozatos kudarcok miatt decemberben elhatározta, hogy felszámolja a céget.

Az eljárás következtében leálltak a beszállítók, és végül a trollhättani gyárban is megállt a termelés, közben viszont többszöri nekifutásra sikerült megállapodni a Spykerrel.

A Saab Automobile AB eladásának részleteit február második felében véglegesítették. A holland cég 74 millió dollárt fizetett a GM-nek készpénzben és 326 millió dollár értékben bocsátott ki számára elsőbbségi részvényeket, a svéd kormány pedig garanciát vállalt az Európai Beruházási Banknak (EIB) a Saab átszervezéséhez biztosított 400 millió eurós hitelére.

Tavaly alig 40 ezer Saab gépkocsit gyártottak, szemben a 2008-as 93 ezerrel, és a 2007-es 133 ezerrel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását