Külföld

Megtiltották a házasságot!

A kambodzsai kormány átmenetileg megtiltotta, hogy állampolgárai dél-korai férfiakkal kössenek házasságot, mert több esetben kiderült, hogy a nőket házasságközvetítőkön keresztül eladták.

A délkelet-ázsiai országban már másodszor vezették be a külföldiekkel való házasság tilalmát, mert számtalan esetben kiderült, hogy a társkeresők mögött emberkereskedők állnak.

Koy Kuong, kambodzsai külügyi szóvivő szerint a március elején bevezetett intézkedés segítségével mindössze arról szeretnének meggyőződni, hogy valódiak-e a dél-koreai kérők szándékai.

Az ideiglenes tilalom addig marad érvényben, amíg az illetékes hatóságoknak sikerül találniuk azt a módszert, amellyel megbizonyosodhatnak a vőlegények igazi szándékairól, emellett a kérőknek a nőtlenségüket és büntetlen előéletüket is bizonyítaniuk kell.

Kambodzsában ezt megelőzően 2008-ban tiltották meg a külföldiekkel való házasságot, mert a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) jelentéséből kiderült, hogy házassági brókerek tetemes jövedelmekre tesznek szert szegény kambodzsai menyasszonyok külföldre közvetítéséből.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint a kambodzsaiak külföldiekkel kötött házasságainak csaknem 60 százaléka dél-koreai állampolgárokkal – többségében ügynökökön keresztül – jön létre.

Kambodzsában két évvel ezelőtt tiltották be a házassági alkuszok tevékenységét, ennek ellenére tavaly több mint a duplájára, 551-ről 1372-re emelkedett a kambodzsai-dél-koreai házasságok száma.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.