2024. június 1. - Tünde

Filmekbe illő jelenet Somogyban

Egy Siófokról ellopott autóval áttörte a rendőrségi útzárat, közben elsodort egy rendőrt péntek délután egy férfi a 67-es úton, Mernyénél - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
2010. március 5. péntek 18:30 - HírExtra
Karsay Kornél egyúttal pontosította a lopás helyszínét. Eszerint a tolvaj nem Siófokról, hanem Balatonszárszóról lopta el a járművet, amelyet a gépkocsi saját kulcsával indított el. Arról, hogy a férfi miként jutott hozzá a kulcshoz, egyelőre nincs információja - tette hozzá.

Az autótolvajt a tulajdonos egy másik járművel üldözőbe vette, s közben értesítette a
rendőröket, akik Mernyénél már várták az autót. A gépkocsit vezető férfi azonban nem állt meg, áttörte a rendőrségi útzárat, nekiment egy rendőrautónak és elsodort egy rendőrt - számolt be a történtekről Karsay Kornél. Személyi sérülés nem történt, a két járműben azonban jelentős kár keletkezett - tette hozzá.

A szóvivő közölte: a Kaposvár és Balatonlelle közötti utat az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták. A helyszínelőktől kapott tájékoztatás szerint előreláthatólag 18 óra után indulhat el ismét a forgalom a 67-es úton, a járműveket addig Kaposfürednél és Mernyénél elterelik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását