Sport
Juhász : az oroszok játékában nem volt benne a gól
Az Oroszország elleni 1-1-es döntetlent követően Juhász Roland a pepsifoci.hu-nak nyilatkozva elmondta, bosszantja a kapott gól, ami érzése szerint nem volt benne a játékban, de a döntetlent reális eredménynek tekinti.
– Válogatott szinten nincsen barátságos mérkőzés, már csak azért sem vehették félvállról a találkozót az oroszok, mert szerettek volna szépen búcsúzni az edzőjüktől. Bosszús vagyok, hogy ilyen gólt kaptunk, nem volt benne a játékban. Viszont összességében reális a döntetlen körüli eredmény, jó dolognak tartom, hogy ilyen ellenfelekkel tudunk játszani, mint az oroszok, hollandok, németek, és úgy tudom, augusztusban is komoly csapat ellen játszunk majd. A belga meccs miatt is jól jött ez a találkozó, az a mérkőzés nem illett az utóbbi idők meccseinek sorába – fogalmazott Juhász a pepsifoci.hu-nak.
A támadó szeme alatt a meccset követően jól látható monokli éktelenkedett, amely azonban korábbi szerzemény, csak Juhász szavaival élve az oroszok „újraszínezték”. Az Anderlecht védője szerint jól szolgálta az Eb-selejtezőkre való felkészülést a meccs.
– Mindenképpen szolgálja, kicsit vegyesebb volt a csapat, voltak új arcok, illetve egy-két játékos nem ott játszott, ahol szokott, ez kicsit növelheti a variációs lehetőségeket. Az lenne az igazán jó, ha a külföldön futballozók közül minél többen be tudnák játszani magukat csapatukba, akkor még jobbak lennénk – vélte Juhász.
A mieink gólját szerző, ezúttal szokatlan módon balhátvédet játszó Vanczák Vilmos érthetően boldogan nyilatkozott az újságíróknak a lefújást követően.
– Inkább belső védőt játszom, mint balhátvédet, de most itt számított rám a kapitány, ezért itt játszottam. Lehet esélyünk a második helyre az Eb-selejtezőkön, vagy legalábbis csak ezt a pozíciót szabad megcéloznunk. Örültem a gólomnak, már hiányzott, hogy a válogatottban is eredményes legyek. A Sionban már ment a góllövés, örülök, hogy itt is sikerült, remélem, ezután a válogatottban is többször leszek eredményes.
Forrás: pepsifoci.hu