Belföld

Házibuli Debrecenben: már hatan a városi kórházban…

Kábítószer-túladagolás miatt összesen hat fiatalt szállítottak kórházba szombaton egy debreceni szórakozóhelyről, de egyikük sem volt súlyos állapotban; a drogozásban többen is érintettek - közölték a kórházak és a mentőszolgálat az MTI-vel.

Kábítószer-túladagolás miatt összesen hat fiatalt szállítottak kórházba szombaton egy debreceni szórakozóhelyről, de egyikük sem volt súlyos állapotban; a drogozásban többen is érintettek – közölték a kórházak és a mentőszolgálat az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint a délelőtti akcióban több mint 40 embert állítottak elő.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: szombaton nem sokkal 10 óra előtt egy Diószegi úti szórakozóhelyre riasztották őket. Négy fiatalt szállítottak a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) klinikájára, kettőt pedig a Kenézy Kórházba.

Egyik fiatal sincs súlyos állapotban, megfigyelés és toxikológiai vizsgálat után mindannyian hazamehetnek – mondták a két intézmény sürgősségi osztályán az MT-nek.
Vezendi Jánosné a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: délelőtt állampolgári bejelentés érkezett, miszerint Debrecenben egy szórakozóhelyre többen összegyűltek, hogy kábítószert fogyasszanak.

A rendőrségi akcióban több mint 40 embert állítottak elő, nagy részüket drogfogyasztás miatt. A hozzájuk tartozó gépjárműveket is átvizsgálták és mind az autókban, mind az ellenőrzés helyszínén többfajta kábítószert foglaltak le a rendőrök. Az intézkedések jelenleg is tartanak. Az ügyről a megyei rendőr-főkapitányság hétfőn ad részletes tájékoztatást – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.