2024. április 20. - Tivadar

Beismerte, kémkedett Izraelnek az újságíró

Beismerte a Politiken című, nagy példányszámú dán napilap volt főszerkesztője, hogy fiatal korában Izraelnek kémkedett. Az 1927-es születésű Herbert Pundik 1970-től 1993-ig állt a lap élén.
2010. február 27. szombat 21:45 - HírExtra

 Mint azt az Information.dk internetes lapnak elmesélte a szombaton megjelent interjúban, az 50-es években Afrikába utazott mint újságíró, de az izraeli nagykövetségnek írt jelentéseket. "Igen, kémkedés volt..., de hol húzódik a határ a kémkedés és az újságírás között?" - tette fel a kérdést. Tíz éven át írt jelentéseket az izraelieknek, mert, mint mondta, zsidóként elkötelezettnek érezte magát Izrael felé.

A szóban forgó időszakban a dán közszolgálati rádió tudósítója volt. 1965-ben lett a Politiken munkatársa, és állítása szerint 1970-ben beszüntette a kémtevékenységet.

Palle Weis, az Information.dk főszerkesztője szerint "teljesen összeegyeztethetetlen" az újságírói hivatás és a titkosszolgálatoknak végzett munka.

Töger Seidenfaden, a Politiken jelenlegi főszerkesztője ugyanakkor azt mondta, megérti Pundikot, hogy izraeli állampolgárként segíteni akarta az akkoriban fiatal és törékeny Izrael Államot.

 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását