Bűnügy

Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma

Az ismertté vált bűncselekmények száma jelentősen, 15 százalékkal csökkent Veszprém megyében 2009-ben a megelőző évhez képest; ezzel a megye a Dunántúlon az első, országosan pedig a hatodik helyen áll - mondta Bolcsik Zoltán dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány szerdán Veszprémben, a rendőri állomány évértékelő értekezletén.

Közlése szerint a jelentős létszámhiány ellenére elérték, hogy minden településhez tartozzon körzeti megbízott; a megye 227 településén 129 körzeti megbízott lát el szolgálatot. A megyében 988 rendőr dolgozik jelenleg, a teljes állományi létszám csaknem százzal több lehetne, 97-en hiányoznak – tette hozzá.

Bolcsik Zoltán ismertetése szerint csökkent a vagyon elleni bűnesetek száma is, jelentősen (18 százalékkal) mérséklődött viszont tavaly – 2008-hoz képest – a halálos közúti balesetek száma, míg a súlyos sérüléssel járóké 20 százalékkal volt kevesebb. Kisebb emelkedés tapasztalható ugyanakkor az erőszakos, garázda jellegű, valamint a gazdasági bűnesetek tekintetében.

Kissé romlott a nyomozások eredményessége is, a 2008. évi 59,4 százalékról 55,5 százalékra esett vissza, ám ez az adat még mindig jobb az országos átlagnál – jegyezte meg.

A megyei főkapitány kitért az úgynevezett Cozma-ügyre is (2009. február 8-án a veszprémi Patrióta lokál előtt meggyilkolták az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját, Marian Cozmát), amelynek nyomozása rendkívül nagy terheket rótt az állományra. A főkapitány az ügy nyomozását, és egy éven belüli befejezését sikernek minősítette.

Bolcsik Zoltán a rendőrség további munkájában döntő jelentőségűnek nevezte a lakosság biztonságérzetének fokozását.

Fejes Péter, Veszprém megye főügyésze szintén kitért a Cozma-ügyre. Szavai szerint a nyomozásban a rendőrök jól helytálltak, a gyanúsítottak bűnösségét bizonyítani tudják. Elismeréssel szólt a megye rendőrségének munkájáról Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is.

Turi András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára azt mondta: Veszprém megye rendőrsége "megfelelő munkát végzett, megfelelő színvonalon", s azt törvényesen és szakszerűen tette. A szakállamtitkár szerint a nyomozás
eredményessége jó, de "fel kellene nyomni" 60 százalék fölé.

Sikernek nevezte, hogy a megye rendőrsége képes garantálni a balatoni szezon közrendjét és közbiztonságát.

Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint Veszprém megye rendőrei "többet és jobban dolgoztak" tavaly, mint az azt megelőző években. Bűnügyileg az egyik "legkevésbé terhelt" megye – fogalmazott az altábornagy, majd gratulált a kimagasló eredményekhez, külön is kiemelve a Pápai Rendőrkapitányság jó munkáját.

A Cozma-gyilkosság kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a felderítés során "ebben az ügyben csak sikerről lehet beszámolni". Bencze József megköszönte a nyomozók szakmai munkáját és az ügy "jó kommunikálását". Mint mondta: a Cozma-ügy messze túlmutatott Veszprém megyén, és a gyanúsítottak néhány órán belüli elfogása, továbbá az úgynevezett enyingi banda gyors elfogása csattanós válasz volt arra: nem lehet büntetlenül erőt fitogtatni, garázdálkodni, súlyos, erőszakos és életellenes bűncselekményeket elkövetni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.