Külföld

Mi lesz veled szólásszabadság?

Közös nyilatkozatot adtak ki a szólásszabadságra leselkedő legnagyobb veszélyekről csütörtökön négy nemzetközi szervezet jelentéstevői.

A közös dokumentumban az ENSZ, az EBESZ, az Amerikai Államok Szervezete (OAS) és az Afrikai Ember- és Népjogi Bizottság (ACHPR) egy-egy illetékese tíz pontban foglalta össze azokat a tényezőket, amelyek szerintük a szólásszabadságot a következő tíz évben veszélyeztetik. A szólásszabadaság maradéktalan érvényesülésével szemben továbbra is hatalmas kihívást jelentenek például jogi korlátok, kereskedelmi és társadalmi nyomás, vagy a bírálatok eltűrésének a hiánya a hatalmon lévők részéről – közölte Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-képviselője.

A listán szerepel a kormányok közvetett vagy közvetlen ellenőrzése a média felett, valamint az újságírói tévedéseket rágalmazás, becsületsértés címén büntető jogszabályok és az újságírók elleni erőszak.

Kihívást jelent a szólásszabadságra az információhoz való hozzáférés jogának korlátozása, például a titoktartási jogszabályoknak az újságírókra való kiterjesztésével. De ilyen tényező a tulajdonviszonyok koncentrációja és az is, hogy a bíráló vagy sértő kijelentéseket gyakran biztonsági okokra hivatkozva vagy a terrorveszély fogalmának elnagyolt meghatározásával korlátozzák.

Egyes kormányok megpróbálják ellenőrizni vagy korlátozni az internetet, egyebek között olyan eszközökkel, mint például a világ bármely országában elkövetett rágalmazást büntethetővé tévő jogszabály. A jelentéstevők rámutattak arra is, hogy sérül egyes "történelmileg hátrányos helyzetben lévő" csoportok szólásszabadsága, s hogy a világ lakosságának jelentős része nem, vagy korlátozottan fér hozzá az internethez.

Haraszti Miklós úgy vélekedett: tevékenysége alatt, az elmúlt hat évben az EBESZ egyes országaiban több szempontból romlott a sajtószabadság helyzete. A kormányok többnyire nem képesek elhárítani az újságírókat fenyegető veszélyeket, és egyre több országban korlátozzák az internet használatát. Sok volt szovjet tagköztársaságban a legnagyobb strukturális kihívást a televíziós tartalmak feletti teljes kormányellenőrzés jelenti az EBESZ tisztségviselője szerint.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.