Külföld

Öngyilkos merénylet, húsz halott

Legkevesebb húszan meghaltak és száztízen megsebesültek egy pokolgépes merényletben szerdán az iraki Kerbela szent városába bevezető úton, ahol síita zarándokok százezrei özönlenek egy vallási ünnepre - közölték kórházi források.

A halottak száma még emelkedhet – tették hozzá. A tartományi hatóságok elmondása szerint a merénylet a Hillát Kerbelával összekötő úton történt, és a pokolgépet egy motorkerékpár utánfutóján helyezték el.

A fővárostól délnyugatra fekvő Kerbelában a síiták minden évben megemlékeznek Huszein imám – Mohamed unokája és Ali fia – haláláról. Idén február 5-én emlékeznek meg az arbaín vallási ünnepen a 40. napról Huszein halála után, akit 680-ban öltek meg Jazíd omajjád kalifa katonái a kerbelai sivatagban vívott csatában. A hagyomány szerint a hívek gyalog mennek el a szent városba, s közben korbácsolják magukat a bűnbánat jeleként, amiért nem védelmezték meg imámjukat.

Néhány napon belül ez volt a második súlyos terrorcselekmény, amelyet a síita zarándoklat résztvevői ellen elkövettek. Hétfőn legkevesebb 54 halálos és 117 sebesült áldozata volt egy öngyilkos robbantásnak, amelyet Bagdad egyik északkeleti külvárosában, síita zarándokok gyűrűjében hajtott végre egy nő. A zarándokok éppen Kerbelába indultak. A nagy számban összegyűlt síiták gyakori célpontjai az al-Kaidának és más szunnita iszlamistáknak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.