„Ez a probléma nem öt, nem is tíz éve kezdődött…”

A tanári pályára nem valók fokozatos elbocsátására lenne szükség – sok egyéb mellett ezt az oktatáspolitikai ajánlást fogalmazta meg a Sólyom László által életre hívott Bölcsek Tanácsa. A témát vezető Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató szerint az iskolarendszer maximum nyolc év alatt megreformálható, de ez nem megy az iskolai értékrend megerősítése nélkül.

A Bölcsek helyenként kemény megállapításainak értékelésére a HírExtra a két nagy magyar pedagógus-szakszervezet vezetője közül ezúttal Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnök asszonyát kérdezte.

Osztják a Bölcsek véleményét, mi szerint el kellene bocsátani az alkalmatlan pedagógusokat?

Egy szakszervezeti tisztségviselő erre a kérdésre nem válaszolhat igennel. Ám a tanulmány alapvetően nem is erről, hanem arról szól, hogy az oktatás rendszerét egészében kellene nézni és ezzel mi is mélységesen egyetértünk. Ez a rendszer annyira bonyolult, annyira szorosak az összefüggések, hogy nem lehet csak egy-egy intézkedéssel eredményt elérni. És azt is ki kell mondani, hogy a pedagógusszakmában sincs több alkalmatlan kollega, mint az orvosi vagy az ügyvédi pályán.

Tehát komplex megoldás kell. Ezt hangsúlyozza a tanulmány is, külön kiemelve a szakma erkölcsi és anyagi megbecsülésének elengedhetetlen fokozását.

Ez a probléma nem öt, nem is tíz éve kezdődött, hanem sokkal régebben, csak éppen mára üt vissza. Kezdve azzal, hogy nem igazán motiváltak a fiatalok, hogy ezt a pályát válasszák, egészen odáig, hogy a közvélemény szemében ma már nem él a hivatástudatos pedagógus képe. Pedig én azt mondom, még ma is többségben vannak az olyan kollegák, akik szívvel-lélekkel csinálják a tanítást

Csermely úr szerint nagyon sok olyan fiatal kerül ma a pályára, aki nem oda való.

Én semmiképp nem fogalmaznék ilyen sarkosan. Ám az igaz – és ezzel a PSZ is egyetért -, hogy ma pedagógus-túlképzés van Magyarországon, és ez egyértelműen az egyetemek, főiskolák lobbijának köszönhető. Úgy véljük, a bolognai rendszer a pedagógusképzésben nem vált be, ezért itt vissza kellene állítani a hagyományos, négy-, öt-, hatéves képzési formát.

Ezt értsem úgy, hogy a tanárképzés mennyisége és minősége közt feszülő ellentétet a bolognai rendszer felszámolása oldhatná fel?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a bolognai rendszer nem segítette a pedagógusprobléma megoldását. Mert tudomásul kell venni, hogy a mienk készségszakma, amely a tárgyi tudáson túl komoly pszichológiai rátermettséget is követel a művelőjétől. A mai felvételi rendszer azonban nem alkalmas arra, hogy kiszűrje, ki alkalmas a pályára és ki nem.

Régóta tiltakoznak az egységes szakfelügyeleti rendszer megszűntetése miatt. Hogyan mérhető ma a pedagógusok teljesítménye?

Ma úgynevezett belső minősítési rendszerben az iskolák a diákokkal és szülőkkel közösen értékelik a pedagógusaikat. Sok kolléga sérelmezi is, hogy az ő munkáját a laikusok véleményezzék, és valljuk be, ez azért valóban kétélű dolog.

Miért?

Tessék már mondani, egy orvos mikor mer minősíteni a beteg?
@@
Milyen következményei lehetnek a belső minősítésnek?

Ha az értékelésből egyértelműen az derül ki, hogy az adott pedagógus alkalmatlan, akár elbocsátással is járhat, de ehhez azért igencsak alapos és konkrét indokok kellenek.

Mit szólnak a tanulmány azon megállapításához, ami arról szól, hogy a mai önkormányzati, vagyis decentralizált finanszírozási rendszer felől inkább egy központibb, kvázi állami iskolai rendszer felé kellene elmozdulni?

Az ördög természetesen a részletekben rejlik, ám összességében támogatjuk ezt a felvetést, mégpedig azon oknál fogva, hogy a fenntartó önkormányzatoknak nagyon különbözőek az anyagi lehetőségeik. Ezért egy tehetősebb helyhatóság tehetősebb iskolát tud fenntartani mint egy szegény, márpedig innentől kezdve esélyegyenlőségről nem lehet beszélni. Márpedig úgy versenyeztetni az iskolákat, hogy az egyik már ott áll a startvonalnál, a másik meg még az istállóban nyergel, nem fair. Az állami iskolai rendszer mellé természetesen egy nagyon szigorú minőségbiztosítási szisztémát is hozzá kellene rendelni, s akkor azonos feltételrendszer mellett kibukna, melyek azok az intézmények, akik valóban pluszt tudnak nyújtani.

Ez az egyik fele a dolognak. A másik pedig, hogy rettentő nagy pazarlás is megfigyelhető a rendszerben. Például, hogy egy önkormányzat külső szakemberrel fel akarja méretni az iskolája szakmai működését, komoly összegeket kell fizetnie érte. Tehát van pénz a közoktatásban, csak épp nem annak a pedagógusnak csorog, aki ebben a rendszerben igazán keményen dolgozik nap mint nap.

A központi finanszírozás bírálói azt mondják, csak helyi szinten lehet megmondani, mire van szüksége egy-egy intézménynek, felülről ez nem lehetséges.

Ezzel is egyet lehet érteni, de ha a helyi önkormányzat hiába méri fel, hogy mire lenne szüksége a megfelelő színvonalú oktatás biztosításához – gondolok itt akár alapfelszerelésre is – és mégsem tudja előteremteni, akkor nincs miről beszélni. Persze tény, hogy a központi finanszírozás is számtalan veszélyt rejt, nem is tesszük le mellé egyértelműen a voksunkat.

Csermely úr megállapítja, hogy 20-30 év múlva összeomolhat a magyar társadalom, ha nem történik meg egy mélyreható oktatási reform. Valóban ekkora lenne a veszély?

Az, hogy a magyar oktatás még mindig úgy működik ahogy és nem omlott össze úgy, mint az egészségügy, elsősorban a kollegák gyermekszeretetének és kitartásának köszönhető. De ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsenek legalább akkor gondok, mint az egészségügyi ellátórendszerben. Az elmúlt évek elvonásai például abban csúcsosodik ki, hogy az egyik legmenőbb magyar egyetem rektora úgy kezdi a tanévet, hogy bejelenti: felzárkóztató kurzusokat indítanak az első évfolyamos hallgatók számára, mert elemi hiányosságaik vannak a gimnáziumi tananyag terén is.

Mi a lehet a haszna a Bölcsek tanulmányának?

Hogy ráirányítja a figyelmet a közoktatásra és elindul egy kimunkált szakmai vita. Hogy kimondja, hogy az oktatás nem lehet a politika játékszere és terepe. Hogy ráébreszt, hogy társadalmi és politikai konszenzus kell az elmúlt négy-, nyolc-, tizenkét év közoktatás kárára elkövetett csorbáinak kiköszörüléséhez.