Belföld

Fidesz: a megrendült társadalmi bizalmat kell helyreállítan

A Fidesz szerint az a hír, hogy álmozdonyvezetőt fogtak a MÁV belső ellenőrei megmutatja, hova juttatta a Gyurcsány-korszak a korábban jó állapotban lévő magyar vasutat.

Fónagy János, az ellenzéki párt képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: megrendült a társadalom bizalma a MÁV-ban, egy következő kormánynak ezt kell helyreállítania; ez komoly, következetes munka lesz.

A Blikk hétfői számában ír arról, hogy egy "vasútbarát-csaló" hónapok óta vezette a MÁV vonatait, kedvenc szakasza a Székesfehérvár-Budapest útvonal volt. A MÁV hétfőn közölte: az előzetes feltételezésekkel ellentétben nem vezetett vonatot a múlt héten elfogott álmozdonyvezető.

Fónagy János szerint bármennyire is "bulvárízű" a hír, rámutat arra, hogy hova jutott a magyar vasút megítélése, azé a szolgáltatásé, amely korábban jó, megbízható munkahelynek számított, amely összekötötte a vidéket és a várost, és amely a magyar társadalom működtetésének legfontosabb hálózata volt. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, nem az az igazi kérdés, hogy vezette-e valaki engedély nélkül a vonatot, hanem az, hogy ezt a témát a magyar sajtó megemlítheti.

Bárki is kapja azt a feladatot, hogy a magyar vasutat rendbe tegye, ezt bizalmi kérdésként kell kezelnie – szögezte le Fónagy János.

A regisztrációs jegy bevezetését firtató kérdésre válaszolva azt mondta: a Fidesznek nincs testületi álláspontja, de ő személy szerint egyetért egy kevés bürokráciával járó, egyszerűen kezelhető regisztrációs rendszer bevezetésével, mert a költségvetés alapvető érdeke az, hogy el lehessen számolni közfeladatokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.