Belföld
A Fidesz ismét előrángatná Öszödöt
Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban - közölte Balsai István szerdán Budapesten.
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, azután kezdték vizsgálni az újabb feljelentés lehetőségét, hogy – ahogyan azt a Magyar Nemzet keddi számában megírta – egy jogerős bírósági döntés értelmében a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) nyilvánosságra kellett hoznia az Európai Uniónak elküldött adósság- és hiányszámokat. A KSH-nak fel kellett adnia azt az álláspontját, hogy úgynevezett "közbülső anyagokról" van szó, amelyek titkosak – tette hozzá.
Mint mondta, a bíróság teljes mértékben elutasította a statisztikai hivatal és a mögötte álló kormány, a Pénzügyminisztérium, a jegybank védekezését.
Balsai István közölte: mindezek alapján vizsgálják, hogy – a 2006-ban elutasított keresetük után – lehetőségük van-e ismét feljelentést tenni Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének azon részlete miatt, amelyben a volt kormányfő többek között egy, az ország valós helyzetét feltáró anyagról beszélt, amely "köszönőviszonyban sem volt mindazzal, amit a választók megtudhattak" a választások előtt. Pontosabban meg sem tudhattak – jegyezte meg a fideszes képviselő -, mert a 2006-os választásokat megelőző negyedéves kötelező jelentést a Pénzügyminisztérium nem adta ki.
Emlékeztetett: párttársa, Áder János és ő 2006-ban tett feljelentést az őszödi beszéd nyilvánosságra került hanganyaga alapján. Feljelentésüket – amelyet közérdekű adatokkal kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt tettek – akkor szintén "közbülső anyagokra" való hivatkozással utasították el – mondta Balsai István. Tájékoztatása szerint az ügyészség álláspontja az volt, hogy ezek a "közbülső anyagok" nem tekinthetők olyan közérdekű adatoknak, amelyekre az adatvédelmi törvény előírásai vonatkoznának.
A politikus véleménye szerint azonban kedd óta ez a helyzet megváltozott, ezért a jogi szakértőik vizsgálják, hogy van-e lehetőségük ismét megtenni a büntetőfeljelentést.
Forrás: MTI