Külföld

Chávez berágott a Playstation-re!

Hugo Chávez venezuelai államfő szerint a Sony PlayStation játékkonzol "méreg" a gyerekekre nézve, az eszköz a kapitalizmus pokolba vezető útjára vezeti a fiatalokat.

Chávez elnök rendszeresen jelentkező Alo Presidente című tévé- és rádióműsorában arra hívta fel a játékgyártók figyelmét, hogy a gyermekek nevelését segítő játékokat, illetve babákat kellene gyártani. Ez utóbbiakat a helyiek vonásai alapján kell mintázni, lecserélve a Barbie babákat, amelyeknek semmi közük a venezuelai kultúrához.
A nyugati játékokkal szembeni utálatát korábban már a Nintendóval kapcsolatban is kifejtette, a játékkonzolt az egoizmust, és erőszakot pártoló eszköznek nevezte.
Az elnök vasárnapi beszédében a világ legnagyobb darabszámban értékesített játékkonzolját, a Sony PlayStationt is célba vette.

"A PlayStation méreg a gyerekekre nézve. Néhány játék gyilkolásra tanít. Egyszer az én arcom jelenik majd meg a játékban, hogy keresd meg és öld meg Chávezt" – mondta az elnök.

Venezuelában tavaly októberben fogadtak el törvényt az erőszakos, harcias játékok eladásának tilalmáról. Az ilyen játékok forgalmazói akár öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.