2024. május 6. - Ivett, Frida

Thürmer: az önállóságra kell voksolni

Thürmer Gyula szerint a választásokon azokra a pártokra kell szavazni, amelyek "Magyarország önállóságát szeretnék visszaszerezni gazdasági és politikai értelemben is".
2010. január 12. kedd 13:11 - HírExtra
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke kedden sajtótájékoztatón beszélt erről Kecskeméten, ahol Bács-Kiskun megyei körútja keretében pártja tagjaival találkozott. Úgy fogalmazott: el kell dönteni, hogy az ország szekerét továbbra is a Nemzetközi Valutaalaphoz, a multinacionális vállalatokhoz kötjük, vagy elindul Magyarország az önálló gazdasági és politikai fejlődés útján.

Thürmer Gyula szerint az MSZP politikája nem jelent semmilyen változást, a szocialisták egyértelműen a külföldi tőkéhez kötik az ország sorsát.

A Fidesz ettől eltérő programot ígér. Szeretné a kis- és középvállalkozókat, a magyar értelmiség érdekeit képviselni. Nagy kérdés azonban, hogy képes lesz-e ezt megtenni - fűzte hozzá a pártelnök.

Véleménye szerint a dolgozók sorsa csak akkor válik jobbá, ha a Munkáspárt is bekerül a parlamentbe. Azt mondta, egyebek között a BKV-sztrájk is mutatja, hogy nő a társadalmi elégedetlenség Magyarországon.

Thürmer Gyula hangsúlyozta, meg kell fizetni a becsületes munkát, s nagyobb adót kell kivetni a kimagasló jövedelmekre és a luxusvagyonokra. A Munkáspárt elnöke kiemelte: "százezer forintnál senki sem keressen kevesebbet, de egymillió forintnál senki sem keressen többet."

A pártelnök az újraállamosítást is elképzelhetőnek tartana, mert - mint mondta - a nyugat európai országok tapasztalata is azt mutatja, hogy a gazdasági válságot csak az állam hatékony segédletével lehet megoldani. Ha Németországban lehet bankokat államosítani, akkor Magyarországon is meglehet ezt tenni - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

lordi
2010. március 16. 13:05
Hajrá Munkáspárt!
Vesszen az Mszp!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását