Gazdaság / HR

Horváth: sztrájk nélkül is rendezhető a szakszervezetek és a menedzsment vitája

A budapesti ügyekért felelős kormánybiztos szerint sztrájk nélkül is rendezhető a szakszervezetek és a menedzsment vitája.

Horváth Csaba az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kérte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) menedzsmentjét és a kollektív szerződés aláírását akadályozó szakszervezeteket, hogy érdekvitájukat az utasok cserbenhagyása nélkül, a sztrájk eszközének mellőzésével folytassák le.

"A budapesti közlekedés megbénítására nincsenek észérvek, hiszen mára megteremtődött az esély a BKV helyzetének stabilizálására, amelynek következtében a dolgozók munkafeltételei és anyagi helyzete folyamatosan javulhat" – írta a kormánybiztos.
Kifejtette: a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedését is biztosító BKV ügyében tavaly év végén megkezdődött a rendteremtés, a működés és a finanszírozás problémáinak megoldása.

Horváth Csaba felidézte, hogy a kormány részéről a BKV-nak nyújtott többlettámogatás keretén belül 17,3 milliárd forint fordítható konszolidációra, hosszú távú átalakításra, fenntartható, költséghatékony működésre, 5 milliárd forint pedig hitelkiváltásra.

Hozzátette: a sztrájk első napján és a tárgyalások újabb fordulójával kapcsolatban fontos emlékeztetni minden érintett felet arra, hogy a közlekedési vállalat nem azért kapott több mint 22 milliárd forintot az adófizetők pénzéből, hogy a megállókban hagyja az utasokat.
Horváth Csaba azt is kérte, hogy azok a budapestiek, akik ezt megtehetik, saját autójukkal is segítsék a megállókban kényszerűen várakozókat; elsősorban az időseket, betegeket és a kisgyermekkel várakozókat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.