Gazdaság / HR

Az autóipar a kis kocsikban él tovább?

Detroit nagy dobásaként emlegeti az amerikai szaksajtó azt, hogy az Egyesült Államok autóiparának fellegvára a kis kocsik fejlesztésétől várja a jövőbeni sikereket.

A héten megnyíló észak-amerikai nemzetközi autóshow-n Detroitban már nem a truckok és terepjárók állnak a figyelem középpontjában, hanem az olyan kis méretű autók, mint a Ford Fiesta, a Chevy Cruze, a Fiat 500-as vagy a Chevy Aveo.

Részben az elhúzódó recesszió, részben a fogyasztói ízlések és a globális marketing stratégia változása miatt az amerikai gyártók feladni látszanak a nagy teljesítményű járművek iránti több évtizedes vonzalmukat, és az apróságokra koncentrálnak.

A Chevrolet a Cruze és az Aveo mellett bemutatja a kicsi Sparkot, a Ford kiállítja a vadonatúj Focust és az amerikai piacon újdonságnak számító Fiestát. A Fiat 500-as a Chevrolet standján látható. A kis autók piacán már korábban erőteljesen nyomuló japán gyártók modelljei között szerepel az új Mazda 2-es, valamint a Honda CR-Z, továbbá a legfrissebb hibrid autók.

Elemzők szerint az amerikai piac minden szegmensében a kisebb kocsik felé történő elmozdulás érezhető. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt nyolc évben a legkisebb méretű kocsik – az úgynevezett kompakt és szubkompakt osztály – részaránya 15-ről 23 százalékra nőtt. Azok, akik korábban nagy terepjárókkal jártak, ma már kisebbeket keresnek, azok, akik nagy személyautókat vezettek, közepes méretű járművekbe ülnek át; a gazdasági nehézségekkel a fogyasztók takarékosabbá váltak. A korábbi népszerű V6-osokat a gyártók sok esetben négyhengeres, többnyire turbófeltöltős motorokkal váltják fel.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.