2024. május 7. - Gizella

Az éjszakázás és a sötét gondolatok

Megerősítette a korai lefekvési időre, alvásra vonatkozó régi szülői tanácsot egy amerikai felmérés, amely kimutatta, hogy jóval nagyobb a depresszió és az öngyilkossági gondolatok aránya azoknál a fiataloknál, akik rendszeresen későn mennek aludni.
2010. január 4. hétfő 14:52 - HírExtra
A Columbia Egyetem orvosi központjának kutatói 15659 középiskolás diák alvási szokásait vizsgálták.

A tanulmányból kiderült, hogy azoknál, akik rendszeresen éjfél után bújtak ágyba, 24 százalékkal nagyobb kockázattal jelentkezett depresszió azokhoz képest, akik tíz óra előtt nyugovóra tértek. Az előbbi csoportban ráadásul 20 százalékkal gyakoribbak voltak az öngyilkos gondolatok is. Azoknál a fiataloknál, akik öt óránál is rövidebb alvásidőről számoltak be, 78 százalékkal nagyobb eséllyel bukkant fel depresszió, és 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkeztek öngyilkos gondolataik azokhoz képest, akik legalább nyolc órát aludtak éjszakánként.

James Gangwish, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a nem megfelelő minőségű és hosszúságú alvás a depresszió kialakulásának kockázati tényezője, míg a megfelelő alvás megelőző és gyógyító hatású lehet a hangulatzavarnál.

A tanulmányban hetediktől 12. évfolyamig vettek részt amerikai diákok 1994 és 1996 között, amikor az adatok összegyűjtötték a kutatók. Az elmúlt 12 hónapban az összes résztvevő hét százalékánál (1050 fő) tapasztaltak depressziót, és 13 százalékuk (2038) számolt be öngyilkos gondolatokról az utókövetéses egészségügyi vizsgálaton.

Az adatok elemzésekor mindkét zavar összefüggést mutatott a késői lefekvéssel, a rövidebb alvásidővel és a szubjektív kialvatlansági érzettel, gyakoribb volt a lányoknál, a nagyobb diákoknál, valamint azoknál, akik úgy érezték, szüleik kevésbé figyelnek rájuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását