Gazdaság / HR

Odaát még rosszabb?

Romániában 70-80 ezer állás szűnik meg a közszférában a jövő évben - jelentette be Mihai Seitan román munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint még nincs végleges döntés arról, hogy hány közalkalmazotti állást szüntetnek meg 2010-ben, de az első nagyvonalú becslések szerint 70-80 ezer posztot számolnak fel.

Ezzel párhuzamosan azonban a közszféra egyes területein – ahol akut munkaerőhiány tapasztalható – növelik az alkalmazottak számát. A közalkalmazottak elbocsátásáról a parlament elé terjesztett 2010-es költségvetés-tervezet rendelkezik, amelyet a parlament várhatóan legkésőbb január közepéig fogad el.

Seitan szerint Romániában a munkanélküliségi ráta az év végéig eléri a 7,8 százalékot, ami jelentős növekedést jelent tavalyhoz képest, de a becslések szerint 2010 végéig a munkanélküliség ismét csökkeni fog, és 7,3 százalékra mérséklődik.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti-hitel megállapodásért cserében vállalta, hogy a közalkalmazottak béralapját 4-5 év múlva a mostani 9 százalékról visszaszorítja a GDP kevesebb mint 6 százalékára.

A román parlament által ősszel elfogadott, a közalkalmazottak bérezését egységesítő törvény szerint Romániában folyamatosan csökkentik a közalkalmazottak számát, amely 2015-ig 1,068 millióra zsugorodik, ami az idei őszi szinthez képest 326 ezer állás megszűnését jelenti a közszférában.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.