Belföld
Alkotmányos az új Ptk. hatályba lépéséről szóló törvény
Alkotmányos az új polgári törvénykönyv hatályba lépéséről szóló törvény, mivel azt Sólyom László államfő nem küldte előzetes normakontrollra - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szerdán az MTI-vel.
A köztársasági elnök megfontolásra küldte vissza az Országgyűlésnek a törvényt, amit az IRM megnyugvással fogadott. Ha a törvény alkotmányellenes lenne, akkor Sólyom László államfői jogkörével élve előzetes normakontrollt kért volna az Alkotmánybíróságtól – olvasható a minisztérium közleményében.
Kitértek arra: a köztársasági elnök átiratában üdvözlendő újításnak nevezte az új Ptk. cselekvőképességre vonatkozó passzusait. Az IRM – éppen ezért – az érintett állampolgárok szempontjából kiemelkedően fontos szabályozás mihamarabbi életbe léptetését tartja fontosnak.
A tárca hozzátette, hogy a kormány megvizsgálja a köztársasági elnök által írtakat, és annak alapján tesz javaslatot az Országgyűlésnek az érintett törvények megtárgyalása és mielőbbi elfogadása érdekében.
Sólyom László hivatala kedden tudatta az MTI-vel, hogy az államfő nem írta alá az új Ptk. hatályba lépéséről szóló törvényt és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök további négy, a polgári törvénykönyv hatályba lépéséhez szorosan kapcsolódó törvényhez sem adta ellenjegyzését.
Az államfő hivatalának közleménye szerint Sólyom László az Országgyűlésnek írt levelében két kifogást fogalmazott meg. Egyrészt általában nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, amely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes hatályba léptetést, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabályváltozásra kellene felkészülniük.
A Ptk. hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló törvény szerint két lépcsőben vezetnék be a jogszabályt. A törvény alapelveiről, továbbá a személyek jogairól, cselekvőképességéről, a személyiségi jogok védelméről és a jogi személyekről szóló részek 2010. május 1-jén, a továbbiak pedig 2011. január 1-jén lépnének hatályba.