Bűnügy

Felmentették a fia megölésével vádolt férfit

Felmentette az emberölés vádja alól a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kaszaperi férfit, aki veszekedés közben egy késsel a fia halálát okozta. Ezzel az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság döntését.

A büntetlen előéletű, rokkantnyugdíjas férfi és fia gyakran italoztak, ennek során sokszor veszekedtek. 2008. szeptember 28-án ismét sokat ittak, melynek következtében a vádlott súlyos, fia közepes fokban került alkoholos állapotba. Szóváltás alakult ki köztük, a férfi a főzéshez használt késsel hadonászni kezdett, mire fia megragadta a kezét és a mellkasa felé rántotta. A vádlott kezében tartott kés nagy erővel a sértett mellkasába szúródott, ahol elmozdult, és szúrt-metszett sérülést okozott, melynek következtében a férfi fia a helyszínen meghalt.

Bár a sérülések és a halál között ok-okozati összefüggés van, a bizonyítási eljárás során minden kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, hogy a sértettet a vádlott egy alkalommal, nagy erővel megszúrta. A Békés Megyei Bíróság a vádlottat bizonyítottság hiánya miatt az emberölés bűntette miatt emelt vád alól első fokon felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész előbb a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében nyújtott be fellebbezést, később az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és új első fokú eljárás lefolytatását kérte, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.