2024. június 17. - Laura, Alida

Egyre több a rövidlátó amerikai

Jelentősen növekedett az 1970-es évek eleje óta a rövidlátók száma az Egyesült Államokban - adta hírül szerdán az Archives of Ophthalmology című szaklapban megjelent egyik tanulmány.
2009. december 17. csütörtök 07:31 - HírExtra
A rövidlátás (miópia) kialakulásakor a szem egyre kevésbé képes megfelelően fókuszálni, közelre még élesen lát az ember, a távolabbi tárgyakat azonban már csak hunyorogva, vagy úgy sem észleli tisztán.

Susan Vitale és csoportja 12 és 54 év közötti amerikaiak látását hasonlította össze 1971-72-ből és 1999-2004-ből származó vizsgálatok adatai alapján. Míg az első felmérésnél az amerikaiak 25 százaléka volt rövidlátó, addig a második vizsgálatban résztvevőknek már 42 százalékánál állapítottak meg miópiát.

Vitale elmondta, hogy az eredmények azért nem lepték meg őket, mert hasonló emelkedésről számoltak be korábbi jelentések Ázsiából, Ausztráliából, Afrikából és Izraelből is.

A rövidlátók aránya nem egyformán növekedett a fekete és a fehér amerikaiak között: előbbieknél több mint duplájára emelkedett, míg utóbbiaknál 63 százalékkal.

A rövidlátás kialakulásának pontos okát még nem ismerik a szakemberek, közrejátszanak örökletes és környezeti tényezők is. Utóbbiak között van az, ha valaki tartósan és rendszeresen közeli pontra koncentrál. Növelheti a miópia kockázatát például az olvasás, a képernyő előtti munka vagy a kis elektronikus eszközökkel folytatott tevékenység.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását