Külföld
Ratko Mladic Szerbiában bújkál?
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze szerint Szerbiában bujkál Ratko Mladic.
Serge Brammertz sürgette a szerb hatóságokat, hogy találják meg és vegyék őrizetbe a volt boszniai szerb vezérkari főnököt, akit azzal vádolnak, hogy 1995-ben megszervezte több mint 7000 srebrenicai muzulmán lemészárlását. Mladic egyike a hágai törvényszék által leginkább keresett két háborús bűnösnek, aki még szökésben van. Évekig szabadon élt Szerbiában, amíg bujkálásra nem kényszerült. "Soha nem volt okom azt feltételezni, hogy Mladic nincs Szerbiában" – mondta Brammertz, aki egy ügyészi konferencián vesz részt Belgrádban.
A szerb hatóságok kitartanak amellett, hogy mindent megtesznek Mladic megtalálása érdekében. Brammertz a minap dicsérte az erőfeszítéseiket az ENSZ Biztonsági Tanácsának benyújtott jelentésben. "Valóban az a véleményem, hogy e tekintetben javult az együttműködés… Úgy vélem, jó munkát végeznek" – mondta. "Ezekre a járulékos eredményekre szükség van, mert a szökevények elfogása rendkívüli fontos" – tette hozzá a főügyész.
Az NT segített a szerbeknek szembenézni a 90-es években elkövetett kegyetlenkedésekkel – vélte a konferencián Vladimir Vukcevic, a háborús ügyekkel foglalkozó szerb főügyész. A Nemzetközi Törvényszéknek köszönhetően a szerbiai nemzeti igazságszolgáltatás bátorítást érzett a háborús bűnök elítélésére" – jelentette ki Vukcevic.
Egy múlt héten ismertetett felmérés szerint a szerbek több mint kétharmadának negatív a véleménye a hágai Nemzetközi Törvényszékről, és 55, illetve 56 százalékuk véli úgy, hogy a már fogságban lévő Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és egykori vezérkari főnöke, Ratko Mladic nem követte el a nekik tulajdonított háborús bűnöket.
Forrás: MTI