Belföld

SZDSZ: Orbán háborús logikával gondolkodik

Az SZDSZ szerint az elmúlt évek kinyilatkozásai után nem meglepő, hogy a Fidesz elnöke ismét "háborús logika mentén gondolkodik". Táborok és zászlók után Orbán Viktor most egymással szemben felsorakozott csapatokat vizionált; az SZDSZ közleményben reagált a Fidesz-elnök hétfői kijelentéseire.

A szabad demokraták közleménye szerint a "Fidesz tábornokának azonban meg kellene barátkozni a gondolattal", hogy léteznek másként gondolkodók, akikkel nem harcot kell vívni, hanem megvitatni velük az elképzeléseket. Ez a nyugatias demokráciák jellemzője, és ez lehet a jövő Magyarországa – írták.

Abban igaza van a legnagyobb ellenzéki párt vezérének – tették hozzá -, hogy a jelenlegi SZDSZ zászlaján az áll: „viszontlátásra”. Szavaik szerint ugyanis "tisztelettel búcsút mondanánk az elmúlt 20 év politikai gondolkodásmódjának, ennek részeként Orbán Viktornak is".

A Fidesz elnöke pártja országos választmányának hétfői ülésén úgy fogalmazott: "százegynéhány nappal a jövő évi választások előtt állnak a zászlók", amelyekre mindenki felírta a maga elképzeléseit. Mint mondta, az MSZP zászlaján az áll, hogy "Gyurcsány-korszak 2"; az SZDSZ-én "viszontlátásra"; az MDF-én "Bokros-csomag"; "a magyar jobboldalt gyengítő" Jobbikén pedig az, hogy "erőszak".

E zászlóknak közös jellemzője, hogy konzerválni akarják a múltat, a Gyurcsány-korszak meghosszabbításában érdekeltek – közölte Orbán Viktor.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.