Gazdaság / HR

Értelmezhetetlen a Budai által említett károkozás

Bábolna város önkormányzata értelmezhetetlennek tartja a Budai Gyula által említett 64 millió forintos károkozást. Ez az önkormányzat MTI-hez pénteken eljuttatott közleményéből derül ki, amelyben arra reagálnak, hogy a magoszos vezető feljelentést tett egy földügylet miatt Bábolna MSZP-s polgármestere ellen.

Felidézik: az önkormányzat 2006-ban kapta vagyonkezelésbe a területfejlesztési célok megvalósítására a sajtótájékoztatón említett ingatlanokat. Mint írják, a közérdekű cél megvalósulásig együttműködési megállapodás révén igyekeznek biztosítani "az érintett ingatlanok rendezettségét, kultúrállapotban tartását".

Teszik ezt "annak érdekében, hogy a lehetséges befektetőknek tartandó prezentáció során rendezett összképű, vonzó perspektívát sugalmazó alternatívát kínáljunk" – írják, jelezve: az együttműködő partner kiválasztásakor – mivel nem földhaszonbérletről van szó – csak részszempont volt a fizetendő díj mértéke, a Budai Gyula által említett 64 milliós károkozás az önkormányzat számára "értelmezhetetlen".

A vizsgálat során az eljáró szerv részére természetesen valamennyi szükséges dokumentációt rendelkezésre fogunk bocsátani – írják.

Pénteken sajtótájékoztatón jelentette be Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, hogy büntetőfeljelentést tett Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere, országgyűlési képviselő ellen egy földügylet miatt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Budai Gyula, miután megtette a feljelentést, sajtótájékoztatón kifejtette: a bábolnai önkormányzat a közelmúltban vagyonkezelésre megkapott egy, a magyar állam tulajdonában lévő 85 hektáros földterületet. A vagyonkezelés szabályai szerint ezt a területet az önkormányzat nem adhatja el, ha pedig hasznosítani akarja, a vagyonkezelő hozzájárulása szükséges – tette hozzá.

Budai Gyula szerint azonban Horváth Klára – a képviselő-testület döntése alapján – ezt a 85 hektárnyi földet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hozzájárulása nélkül haszonbérleti pályázatra írta ki, a benyújtott pályázatok közül pedig a legkevesebbet ajánló IKR Zrt.-nek adta oda.

Ismertetése szerint a legnagyobb összeget ígérő pályázó hektáronként 51 ezer forintot kínált, a nyertes viszont hektáronként csak 30 ezer forintot. Mint mondta, a bábolnai önkormányzat három évre kötött bérleti szerződést az IKR Zrt.-vel, és ez idő alatt – tette hozzá – összesen 64 millió forint kárt fognak okozni a magyar államnak azzal, hogy nem a legjobb pályázati ajánlatot benyújtóval kötöttek szerződést.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.