Belföld

Az MDF-elnök fejében kész a névsor?

Az MDF választmányi elnöke szerint minél több új politikus kellene egy Bokros Lajos által vezetett MDF-listára, "s nem a rendszerváltás idején az asztal körül ülőknek kellene ezen rajta lenni" - Makay Zsolt erről a Népszabadság szombati számában beszélt, hozzátéve: "lehet, hogy az elnök asszony fejében már van lista", de nem tud arról, hogy bármilyen osztozkodás lenne a pártban.

Úgy vélte, Debreczeni Józsefről is tárgyalni kell. A választmányi elnök emlékeztetett arra: Debreczeni József a Bokros által pénzügyminiszterként jegyzett csomagról 2005-ben is azt írta, hogy annak eredményeképp a társadalomszerkezet nem a nyugatias modell, hanem egy kelet-európai, illetve latin-amerikai jellegű – elitre és tömegtársadalomra oszló – kétpólusú struktúra irányába fejlődött.

Az esetleges liberális átigazolókra utalva a politikus – hangsúlyozottan személyes véleményként – azt mondta: ha Bokros lesz a párt miniszterelnök-jelöltje, furcsa volna, ha olyanok lennének az általa vezetett listán, akiknek a száznapos programot elindító szavazatuk nyomán a költségvetés elindult a lejtőn.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.