2024. május 10. - Ármin, Pálma

A masszív import miatt kiugró Hongkong "szénlábnyoma"

Egy tanulmány szerint ha a nagy mennyiségű importot is figyelembe vesszük, Hong Kong "szénlábnyoma" többszörösére rúg annak, amit a kínai város hivatalosan állít.
2009. december 2. szerda 20:33 - HírExtra
A South China Morning Post című kínai lap a minap porolt le egy júniusban megjelent tudományos cikket, mely 73 ország szénlábnyomát - egy főre eső szén-dioxid kibocsátását - becsülte meg és hasonlította össze.

Az Environmental Sciences and Technology Journal című folyóiratban megjelent tanulmány szerint Hongkong szénlábnyoma 29 tonna fejenként, amelyet csak Luxemburg előz meg 33 tonnával. Az Egyesült Államok szénlábnyoma 28,6 tonna, Szingapúré 24,1 tonna, Nagy-Britanniáé pedig 15,4 tonna volt a becslések szerint.

A Norvégiában tevékenykedő kutatócsoport 2001-es adatokon alapuló becslésében figyelembe vette az importált termékek előállításakor és szállításánál felmerült szén-dioxid-kibocsátást is, s ez megsokszorozta a kínai város szénlábnyomát. Azt találták, hogy a teljes lábnyom mindössze 17 százaléka származott belföldi tevékenységből. Ezzel magyarázható az is, miért tér el nagyságrendileg a 29 tonnás becslés a Hongkongi hatóságok által korábban közölt 6,7 tonnás adattól.
A Kínához tartozó hétmilliós metropolisz környezetvédelmi hivatala nem reagált érdemben a kínai lapban felelevenített adatra, csak annyit közöltek: követik az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó nemzetközi irányelveket.

Bill Barron, a Hongkongi Műszaki és Tudományegyetem Környezeti Intézetének professzora szerint noha a kormány megpróbál kibújni üvegházgáz-csökkentési felelőssége alól, a helyzetet kezelni kell.

A környezetszennyezés az elmúlt években egyre égetőbb egészségügyi és gazdasági problémává vált a délkelet-ázsiai pénzügyi központban. A Hongkongtól északra elterülő kínai üzemek, valamint a helyi közlekedés és energiatermelés szennyezése összeadódik, és az év legnagyobb részében vastag felhőt képez a város fölött.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását