Külföld

Ruanda a nemzetközösségben

Ruandát hivatalosan felvették a Nemzetközösségbe, erről döntött Trinidad és Tobagó-i csúcstalálkozóján a szervezet - jelentette be vasárnap Kigaliban Louise Mushikiwabo ruandai kormányszóvivő.

"Kormányom e befogadásban annak a jelentős haladásnak az elismerését látja, amelyet országunk az elmúlt tizenöt évben elért" – mondta a szóvivő, egyben tájékoztatási miniszter, akinek szavait a New Times című ruandai napilap internetes oldala idézte.

"A ruandaiak készen állnak azoknak a gazdasági, politikai, kulturális és egyéb lehetőségeknek a kiaknázására, amelyeket a Nemzetközösség hálózata nyújt" – tette hozzá.

Az egykori német, majd belga gyarmat Ruanda – Mozambik után – a második olyan tagországa a szervezetnek, amelynek nincs brit gyarmati múltja, s alkotmányos kötelék sem fűzi az Egyesült Királysághoz. A közép-afrikai ország tavaly fejezte ki óhaját, hogy csatlakozna a Nemzetközösséghez, amelyet eddig 53 ország alkotott.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.