A múmiák közöttünk élnek!

A sötétségen csak a fáklyám pislákoló lángja próbál áthatolni, a szívem zakatol, agyam csak egyetlen gondolat körül forog: kijutni innen! Ez a szürreális hely maga a pokol. Egy lány énekét hallom, ám nem értem a szöveget. Valamilyen ősi, holt nyelven énekel, egy furcsa hangszer kíséretével, melyet emberi fül nem hallhatott már több száz hosszú esztendeje. Miután elhal az utolsó akkord is, meghallom őt: a rettenet eljött értem! Nem tudok mit tenni, futnom kell, csak el innen, el, messzire! Pisztolyomban pár lőszerrel nem vehetem fel a harcot vele. Hallom, hogy „Az” követ. Egyetlen esélyem a menekülésre az a szűk nyílás, melyen keresztül meglátom Isten magasságos egének a ragyogását. Már csak pár lépés… már majdnem ott vagyok… de ne! Elfogott. Arca eltorzult, bőre cafatokban lóg, szemüregeiben a saját poklom feneketlen vermét látom, ahonnan nincs kiút. Ő a Múmia! Megölt hát megint. És mivel nem mentettem, kezdhetem az egész pályát elölről!

Múmiák. Van, akinek egy PC játék, egy film vagy egy ismeretterjesztő sorozat jut eszébe róluk. Ám a múmiák valójában tekinthetőek a letűnt korok hírnökeinek is, mivel a modern tudományos módszerekkel számtalan fontos dolgot megtudhatunk a jóvoltukból: a korabeli emberek életmódjáról, szokásairól, hiedelmeiről.

Dr. Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum egyiptomi tárlatának a vezetője válaszolt a HírExtra kérdéseire.

Mit érdemes tudni a múmiák keletkezésének körülményeiről?

Azt lehet mondani, hogy Egyiptomban a korai időkben (Kr. e. 4-5. évezred) a sivatagi homokba temették a holttesteket. Amikor még nem épültek komplex sírok, nem alkalmaztak különösebben koporsós temetkezést, akkor ezek a testek gyakorlatilag természetes úton konzerválódtak ebben a nagyon száraz sivatagi homokban. Azt szokták mondani, hogy ez adta az ötletet az egyiptomiak számára, hogy ugyanezt az eredményt megvalósítsák a mumifikálás által. Amikor később elkezdtek sírokat építeni, észrevették, hogy akkor már nem marad meg a holttest olyan jó állapotban, mint amikor egyszerűen a homokba temették: ez teremtette meg az igényt, hogy mesterségesen konzerválják a holttesteket. Ezen felül számukra ez nem csak technikai bravúr volt, hanem a halotti kultuszukban nagyon fontos szerepet játszott.

A halotti kultusz és a mumifikálás milyen kapcsolatban van egymással?

A túlvilági hitük eléggé összetett, bonyolult volt, úgy vélték, hogy a test fizikai szétesését kell megakadályozni, ha meg ez megtörténik, akkor össze kell rakni. De nem csak a testnek, hanem a spirituális összetevőknek is. Kétféle lélektípust különböztettek meg, amelyek a halál után szintén külön életet éltek. Az egyik a „Ká”, ami az életerőt biztosította: úgy élték, hogy ez a halotti szoborba be tud költözni, és a halotti áldozatokat magához tudja venni a múmia helyett. A másik ilyen a „Bá” volt, amit szárnyas madáralaknak képzeltek. Ő el tudta hagyni a múmiát, de vissza is kellett térnie. Ahhoz, hogy a halott újjászülessen, a testnek és a spirituális résznek is egyben kellett lennie. Ezért mumifikálták a holttesteket.

Miben segíthetnek a múmiák a tudománynak?

Az egyiptomi orvoslás, ami az ókori Keleten messze földön híres volt, nagyon sokat köszönhetett az ő idejükben a mumifikálásnak, mert nagyon jól ismerték az emberi testet belülről. Pontosan tudták, hogy a szív a vérkeringés központja, ami szerintem egy nagyon modern gondolat. Azt is tudták, hogy melyek a legfőbb szervek, amiket ugyan eltávolítottak a mumifikálás során, de külön tartósították azokat is: tehát tudták, hogy nem élhet nélkülük az ember. A modern kor embere számára az a nagy segítség, hogy megmaradtak szövetek, DNS-minták és a fogazat. Ezáltal könnyen meghatározható a koruk, az esetleges betegségeik és a modern technika fejlettségének köszönhetően koponyarekonstrukciót is végrehajthatunk rajtuk, azaz megtudhatjuk, hogy miként néztek ki ezek az emberek.

Továbbiakban a kedves olvasó részletesen megismerkedhet a múmiák hátborzongató világával.

Mi az a múmia?

A múmia egy olyan holttest, mely megőrizte az elhunyt külső jegyeit: a bőr, az izmok, a haj, a körmök, valamint egészen különleges esetekben az arcvonások is épségben maradtak, felismerhetőek. Múmiák emberi beavatkozás során (mumifikálás, balzsamozás) vagy a szélsőséges környezeti viszonyok hatására (homok, szél, jég) jöhetnek létre.

Ha valaki azt a szót hallja hogy „múmia”, önkéntelenül is Egyiptomra gondol. Érthető, a legtöbb lelet innen kerül elő, valamint a múzeumok tárlatain is ebből a térségből származó holttestek kerülnek a közönség elé. Nézze el a kedves olvasó, de jelen cikkben e térségről több szó nem esik, ugyanis a kevésbé ismert „lelőhelyek” kerülnek bemutatásra a továbbiakban.

@@
Európa

Bizony, jó öreg kontinensük is büszkélkedhet nem kevés ilyen jellegű lelettel. Észak-Európában majdnem mindegyik országnak megvan a maga lelőhelye, mely főként az egykoron mocsaras vidékekre korlátozódik. A leletek főként a mocsár lecsapolása vagy a tőzegkitermelés során kerülnek napvilágra. A legtöbb tetem a bronz- illetve a vaskorból származik, és feltételezhetően kivégzés, emberáldozat során lelték halálukat. Későbbi korokból mindenképpen érdemes megemlíteni a palermói kapucinus kriptát, ahol hatezer, 1599 ás 1920 között először természetesen, majd később mesterségesen mumifikálódott holttestet láthat mind a mai napig a látogató, az immár múzeumként funkcionáló sírboltban.

Érdemes megemlíteni az 1994-ben, Vácott feltárt 265 természetes múmiát. A dominikánus Fehérek temploma felújítása során előkerült tetemek 1729 és 1838 közötti időszakból származnak, és a páratlan leletegyüttes betekintést enged hazánk 18. századi szociológiai és egészségügyi „kulisszatitkaiba”.

A tollundi férfi: A valamelyik kelta törzshöz tartozó, 20 és 40 év közötti férfi teteme hihetetlenül jó állapotban maradt meg az utókor számára. Az időszámításunk előtti 400-as év környékén a férfit rituálisan feláldozták az isteneknek: kötéllel megfojtották, fejbe verték, elmetszették a torkát, majd a lápba lökték. Ez a kegyetlennek tűnő rituálé a kelták úgynevezett hármas kivégzése volt, melyről a korabeli római történetírók is említést tesznek. Ruházata, a rátapadt pollenek, a nyakán lévő kötél és gyomrának tartalma felbecsülhetetlen információkat jelentett a tudósok számára. A férfi halála előtt aranyrozst fogyasztott – mely nem más, mint a gabona kalászán élősködő gomba –, amelynek hallucinogén hatása van. A férfit nagy valószínűséggel felkészítették a túlvilági útjára.

Dél-Amerika

Az inkák birodalma 1533-ban omlott össze véglegesen, Francisco Pizzaro ugyanis ebben az esztendőben foglalta el fővárosukat, Cuzcót. Az aranymániás hódítók kutatásuk közben rábukkantak a korábban elhunyt uralkodók „nekropoliszára” is, melynek falai között továbbra is mindennapi életüket élték a hajdanvolt királyok: etették, illetve öltöztették őket, valamint részt vettek a közösségi életben és a különféle vallási szertartásokon („körbehurcolták” őket a jelentősebb ünnepségeken). A hódítók a múmiákat Limába szállították, és egyfajta bizarr cirkuszi mutatványként közszemlére állították, ám a kor szellemiségét átható inkvizíció megtette itt is a feladatát: a testeket a későbbiekben elégették.

A kutatók – mivel hosszú ideig nem kerültek elő leletek  már úgy vélték, hogy egyetlen inka múmia sem maradt az utókornak. Tévedtek. Az Andok csúcsai között 1995-ben felfedezték egy 15 éves kislány jégmúmiáját, majd négy évre ré, 1999-ben az argentínai Cerro Llullaillaco szent hegyének inka romjai között további három gyermekmúmiát találtak. 2001-ben limai kutatók szenzációs felfedezést tettek: egy óriási temetőt sikerült feltárniuk Puruchuchóban. Kétezer-kétszáz múmiát találtak meg eddig, a megközelítőleg nyolc hektáros területen körülbelül 10 ezer embert temettek el, 1480 és 1535 között. Így nem maradt az utókor Inka múmiák nélkül, folytatódhat a rejtélyes, misztikus, ám kérészéletű Inka birodalom feltárása.

Ázsia – Egy rejtély

Qie Xin-zui a Han dinasztia egyik vezérének, Li Cangnak volt a felesége. A hölgyet az időszámításunk előtti második században temették el nem mindennapi, sőt rejtélyek által övezett módon. A holttest négy különböző méretű koporsóban feküdt, egy furcsa vegyületben. A legutolsó koporsóban található rejtélyes vörös folyadékról van szó, amiről csak annyit tudni, hogy nagymértékben található benne higany, a teljes összetételét még mindig nem sikerült megfejteni. A holttest teljes épségben megmaradt, arca jól kivehető volt, haja ragyogott, kéz- és lábujjainak vonalai is láthatóak voltak. Bőrének még nedvességtartalma is volt, tapinthatóak voltak az izmai. Végtagjain az inakat még mozgatni is lehetett. A boncolás kimutatta, hogy belső szervei is épen maradtak. Mi ez, ha nem egy rejtély?

Múmiákra tehát szükség van. „Személyükben” nem másokat tisztelhetünk, mint a hajdanán volt korok hiteles bizonyítékait, akik a tudósok jóvoltából elmesélik nekünk koruk szokásait, visszarepítve minket a múltba. Éljen az időutazás!