Bűnügy

Bajnai pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

Helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság korábban hozott ítéletét, amely szerint a Magyar Nemzet című napilap egy 2009. június 3-i cikkében több esetben is valótlanságot állított Bajnai Gordon miniszterelnökkel kapcsolatban. Az ítélet jogerős - tájékoztatta az MTI-t pénteken, közleményben a kormányszóvivő.

Szollár Domokos azt írja: a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön megerősítette: Bajnai Gordon nem egy ismeretlen tulajdonosi körű offshore cég igazgatója volt, és igazolhatóan befizette 2003. és 2006. között a társaságból származó osztalék után a magyarországi osztalékadót.
A bíróság most jogerőre emelkedő ítélete helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzet kiadóját a lap Bajnai Gordonnal kapcsolatos valótlan állításaiért – tudatta a szóvivő.

A közlemény szerint a bíróság jogerős döntése értelmében a Magyar Nemzet 2009. június 3-i számában valótlanul állította, hogy Bajnai Gordon ismeretlen tulajdonosi körű, ciprusi bejegyzésű offshore társaság igazgatója lett volna, a ciprusi cég nyilvántartásból a tulajdonosok személye megállapítható.

A lap – folytatta – olyan hamis látszatot keltett, hogy Bajnai Gordon a WEMS Ltd. résztulajdonosaként az onnan származó osztalék-jövedelme után nem fizetett adót, a valóságban az osztalékok után 54.358.000 forintot fizetett meg adóként az APEH részére.

A miniszterelnök jogi képviselője útján akkor fordult a bírósághoz, amikor személyéről sorozatosan jelentek meg hamis és félrevezető információk a napilapban ez év első felében. Legutóbb november 19-én nyert helyreigazítási pert Bajnai Gordon jogerősen a Magyar Nemzet egyik nem megalapozott állításokat közlő cikke kapcsán – emlékeztetett Szollár Domokos.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.