Belföld

Kórházban egy pedagógus a H1N1 miatt

A nagykanizsai kórház intenzív osztályán, lélegeztetőgépre kapcsolva ápolnak egy pedagógust, akinél beigazolódott a H1N1 vírusfertőzés gyanúja - erősítette meg az MTI információját kedden a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója.

Bátorfy József elmondta: kedden kapták meg a virológiai vizsgálat eredményét, amely igazolta a gyanújukat, hogy az 53 éves asszony szervezetét az új influenza vírusa támadta meg. Ismert volt korábbról az egyik nagykanizsai gimnáziumban dolgozó pedagógus krónikus légzőszervi megbetegedése, állapotát azonban kétoldali tüdőgyulladás súlyosbította.

A főigazgató még pénteken közölte az MTI megkeresésére, hogy a nőt az új vírus fertőzésének gyanújával ápolják. Jelenleg hatodik napja fekszik az intenzív osztályon, ahová rendkívül rossz állapotban került. Három-négy nap alatt sikerült csak stabilizálni a légzését és keringési rendszerét, de továbbra is lélegeztetőgépen tartják.

Miután már az osztályra kerülésekor felmerült a H1N1 vírus jelenlétének gyanúja, a kezdetektől antivirális szerekkel kezelték. A kórház vezetője azt mondta: a páciens állapota mostanra határozottan javult és a gyógyulás teljes esélyével folytatják a kezelését.

Bátorfy József hozzátette: tudomása szerint az asszony nem kapott új influenza elleni védőoltást.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.