Belföld

Demszky és Bajnai a semmiről tárgyaltak – Tarlós szerint

Tarlós István szerint szerdán egy leköszönő főpolgármester egy bukott kormány miniszterelnökével két és fél órán keresztül tárgyalt a semmiről.

"Ugyanott tartunk, ahol előtte tartottunk. A főváros nem kapott egy fillért sem" – mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján, azután, hogy Bajnai Gordon kormányfő Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterrel tárgyalt a Parlamentben.

Tarlós István szerint a szerdai találkozó egy nagy semminek, egy kommunikációs ujjgyakorlatnak minősíthető.

Úgy vélekedett, hogy nemcsak a fővárosi, hanem a teljes MSZP belebukott a budapesti városvezetés kudarcaiba és a városüzemeltetés problémáiba.

A BKV-val kapcsolatban kifejtette, a közlekedési cég adósságállománya, deficitje egy cseppet nem változott: Horváth Csaba MSZP-s képviselő három hónap alatt "ilyen sikereket ért el" a BKV rendbetételében. Tarlós István úgy fogalmazott, Horváth Csabának olyan magas a BKV problémája, mint "kacsának az eperfa". "A BKV örül, hogy lyuk van a hátsó felén" – tette hozzá.

A frakcióvezető közölte: egyetlen biztató eleme van számára a szerdai megbeszélésnek, az, hogy "kezdenek hallgatni az ellenzékre", ugyanis a Fidesz programjában szerepel az, hogy a BKV problémáit csak a MÁV-val és a Volánnal összefogva lehetséges megoldani.

Szerdán tehát semmi olyan nem történt, ami a város, a városüzemeltetés vagy a BKV problémáinak megoldását előbbre vinné – összegezte álláspontját.

Arra a felvetésre, hogy Demszky Gábor a 2011-es költségvetés terhére tízmilliárd forintot szerződésben vállalna a kormány felé, Tarlós István úgy reagált: "ez egy kedves dolog a főpolgármestertől; én már nem egyszer kértem őt, hogy olyan ciklusokra ne vállaljon kötelezettségeket, és ne rójon terheket, amelyekhez semmi köze".

A Margit híd felújításának csúszásával kapcsolatban Tarlós István kérdésre kijelentette: az ellenzék hallani sem akar sem pótmunkákról, sem pedig a város hibájából képződő kötbérekről, "így is elég átláthatatlan a helyzet".

Szollár Domokos kormányszóvivő Bajnai Gordon és Demszky Gábor tárgyalása után azt közölte, hogy a kormány szerint meg kell teremteni a BKV működésének átláthatóságát, csak ezt követően lehet érdemben megoldani a vállalat finanszírozási helyzetét; ehhez a kormány ragaszkodik.

Demszky Gábor azt mondta, hogy a kormány – a fővárossal együtt – a jövő év januárjától is meg fogja oldani a budapesti tömegközlekedés finanszírozását. A főpolgármester szerint ezt a miniszterelnök mondta neki az egyeztetésen.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.