2024. június 2. - Kármen, Anita

Egymilliárd forintos fejlesztés Veszprémben

Több mint egymilliárd forint összegű városfejlesztési projekt megvalósítása kezdődött el hétfőn Veszprémben, ehhez 860 millió forint uniós támogatást nyert el az önkormányzat, a többi pénzt saját erőből pótolják.
2009. november 23. hétfő 17:19 - HírExtra
Debreczenyi János (Fidesz) közlése szerint négy völgyet és hegyet érint a beruházás, melynek keretében - mintegy két kilométer hosszúságban - megújul négy műemlék, kialakítanak három játszóteret, egy két kilométeres sétányt, kerékpárutat, számos parkolót és létesítenek egy dísztavat is.

A Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében elnevezésű, 1 milliárd 74 millió forint összegű projektet Brányi Mária tanácsnok, az önkormányzat városfejlesztési bizottságának elnöke ismertette részletesebben. Mint elmondta, a Szent Benedek-hegyen sétányt létesítenek, az úgynevezett Szerelemszigeten játszókert lesz a gyerekeknek, létrehoznak egy másik - Magyar népmesék elnevezésű - játszókertet is, felújítják a Margit-romokat, a középkori jezsuita templomot, rendbe teszik a Veszprém-völgyi apácakolostor romjait, pihenőhelyek létesülnek, illetve kapcsolódnak majd a létesítmények az úgynevezett pajtakerti "püspöki pihenő" épületéhez és annak környezetéhez is. Megjegyezte, hogy magánberuházásban vendéglátóhelyek is létesülnek a területen.

A bizottsági elnök hangsúlyozta: a projekt fő célja, hogy a "turisztikai attrakciók láncolatszerű összekapcsolásával" növekedjen a vendégforgalom, illetve a turisták által a városban eltöltött idő. A fejlesztések érintik a Fejesvölgyet is, ahol a vadaspark található - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a veszprémi állatkertet évente 280-285 ezer látogató keresi fel.
A városi tanácsnok, bizottsági elnök szerint a munkálatok 2010 augusztusára fejeződnek be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását