Belföld
Demszky egyeztetést rendelt el
Demszky Gábor főpolgármester hatósági egyeztetést rendelt el a budai fonódó villamoshálózat projektjének ügyében a II. kerülettel; a főjegyző fog tárgyalni a kerületi szakapparátussal - mondta szerdán a főpolgármester sajtótájékoztatón Budapesten.
Az egyeztetést követően, amikor kiderült, hogy a II. kerületnek milyen követelései vannak és az mennyibe kerül, akkor ül le személyesen a polgármesterrel tárgyalni arról: a kérések közül mi az, amit el tudnak fogadni – közölte Demszky Gábor.
A főpolgármester ugyanakkor azt mondta: a fővárosi önkormányzati rendszer abszurditása, hogy egy ilyen, "az egész fővárost szolgáló projekt" esetében kerületi engedélyt kell kérni. Ez lassítja, sőt ellehetetleníti a pályázatokat – hangoztatta.
E mellett a kerület drágítja is a projektet. Mint a főpolgármester fogalmazott: egyfajta zsarolásról van szó, mert addig nem adnak az engedélyhez hozzájárulást, amíg a főváros nem oldja meg a kerület néhány problémáját.
A rendszer nem hatékony, nem kellene, hogy ilyen egyeztetéseken keresztül valósuljon meg egy projekt, mert bonyolítja és lassítja a megvalósulást – tette hozzá.
Demszky Gábor azt követően nyilatkozott erről, hogy a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) levélben fordult hozzá, mert Horváth Csaba (MSZP) közlekedési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes kedden azt mondta: már nem lát sok esély a projekt megvalósítására, ezért a projekt uniós támogatásának elvonását és más projektekre való átcsoportosítását helyezi kilátásba.
A VEKE levelében azt kérte Demszky Gábortól, hogy vonja meg helyettesétől a közlekedés-fejlesztési hatásköröket és tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a projekt megvalósulhasson.
Demszky Gábor erre a sajtótájékoztatón úgy reagált: a megoldást keresi a kialakult problémára, s úgy látja: a megoldás az, ha szakmai egyeztetést követően megindulnak a tárgyalások a kerület vezetésével.
Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére beszélt arról, hogy veszélybe került a budai fonódó villamoshálózat projektje, mert a II. kerület és a főváros között megrekedtek a tárgyalások.
A kerület csak akkor ad hozzájárulást az építési engedély kiadásához, ha az általa felvetett szakmai problémákra megoldást találnak. Erről azonban Hagyó Miklós és Horváth Csaba lemondását követően nem egyeztettek tovább – mondta a szóvivő.
Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség már felhívta a figyelmet arra, ha a vita miatt nem tudják időben kiadni az építési engedélyt, akkor az unió megvonja a támogatást.
Az MTI hétfőn úgy értesült: a határidő november 30-a, ha eddig nem lesz építési engedély, akkor az EU nem ad pénzt a projektre.
Vitézy Dávid emlékeztetett: a projekt 6 milliárdos költségéből 5 milliárdot az unió biztosít.
Az ügy miatt Lakos Imre, (SZDSZ) a fővárosi városüzemeltetési bizottság elnöke kedden közleményben tudatta: jövő hét szerdára össze akarja hívni a bizottságot. Ezen Lakos Imre részletes tájékoztatást kér Hagyó Miklós és Horváth Csaba még hivatalban lévő főpolgármester-helyettesektől, amelyre meghívja Láng Zsolt, II. kerületi polgármestert is.
A fejlesztés első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két vonalon kapcsolódik majd a meglévő hálózathoz. A Török, illetve a Frankel Leó úton át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adja meg az összeköttetést. A projekt keretében összekapcsolódó villamoshálózaton a 61-es járat Óbudáról a Bécsi út-Frankel Leó utca-Margit körút-Moszkva tér-Alkotás utca-Móricz Zsigmond útvonalon közlekedik majd. A 19-es villamos a Bécsi út-Frankel Leó utca-Bem rakpart-Szent Gellért tér-Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es villamos pedig a Bécsi út-Frankel Leó utca-Bem rakpart-Szent Gellért tér-Fehérvári út-Kamaraerdő útvonalon jár majd.
Forrás: MTI