Gazdaság / HR

A bankszövetség szerint a magyar bankok sokktűrőek

A 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya (NPL) 2009 végén 7-10 százalék között lehet, a tőkemegfelelési mutató (TMM) azonban a mélyponton is meghaladja a 10 százalékot a Magyar Bankszövetség számításai szerint, ami a szervezet szerint mutatja, hogy a magyar bankok sokktűrő képessége jó.

Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magyar bankrendszer stabil és egészséges, azon kevés közé tartozik, amelyet nem kellett megsegíteni az adófizetők pénzéből. Vannak ugyan – alapvetően a hitelezésből fakadó – veszteségek, s elképzelhető, hogy egy-két bank veszteséges lesz, de ezt a korábban megképzett tartalékokból kezelni tudják – mondta.

A jövő év első negyede-fele még stagnálást mutat majd, de 2010 második féléve már enyhe élénkülést hoz majd, ami a bankok hitelezésében is szerény növekedést eredményezhet – mondta Erdei Tamás. 2010 első félében mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésben stagnálásra számít a szövetség elnöke, aki szerint a korábbi évek "puha finanszírozása", bő likviditása többé nem tér vissza. Hozzátette: csökken majd a bankok céltartalékolási igénye és az eredményesség 2009-hez képest kicsit javulni fog.

A bankszövetség szerint nem kizárt, hogy véget ért a 2008 októbere óta tartó gazdasági válság, az állami kereslet-élénkítés jól vizsgázott, a gazdaságok várhatóan újra növekedési pályára kerülnek – olvasható a bankszövetség sajtótájékoztatóján kiosztott összefoglaló anyagában.

Az elemezés szerint az alacsony megtakarításon, fedezetnélküli hitelezésen alapuló évtizedes "túlpörgés" megbukott, a bankrendszer erősebb szabályozása iránti igény jelentkezett világszerte.

A szövetség összefoglalója pozitívan értékeli azt, hogy a magyar gazdaság bankcsődök nélkül "megúszta" a válságot. Egyúttal nem túl jelentős árfolyamgyengülés, alacsony költségvetési hiány és erős GDP visszaesés mellett küzdi le azt, ami a nemzetközi pénzügyi válságból érintette.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.