2024. június 17. - Laura, Alida

Sólyom tudomásul vette Majtényi lemondását

Sólyom László köztársasági elnök sajnálattal, a lemondás indokait megértve, tudomásul vette Majtényi László azon döntését, hogy lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2009. október 29. csütörtök 20:52 - HírExtra
Sólyom László csütörtökön hivatalában fogadta Majtényi Lászlót. Az ORTT elnöke személyesen adta át lemondólevelét, valamint döntése indokait részletesen is kifejtette a megbeszélésen - olvasható a közleményben.

Mint írták, az államfő "álláspontja szerint, ahogy a sajtószabadságot veszélyeztette, hogy pályázat nélkül, törvénnyel hosszabbították volna meg az országos kereskedelmi rádiók frekvenciahasználatát, úgy az is sajnálatos, ha egy frekvenciapályázatra a pártpolitikai alkuk gyanúja vetülhet".

Majtényi László azt nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön, hogy a rádiós pályázat körül történtek voltak az ORTT elnöki posztjáról való lemondása kiváltói okai.

A médiahatóság elnöke közölte: azért november 30-val köszön le, mert időt akar biztosítani az utódját jelölő két közjogi méltóságnak, "hogy keressen egy áldozatot erre a munkára", és le kívánja zárni a folyamatban lévő ügyeket. "Van egy csomó kész programom, ami az elnökséghez kötődik, meg kell írnom a különvéleményeimet az ORTT rossz döntéseihez", valamint folyik a parlamentben a médiahatóság jövő évi költségvetésének vitája - sorolta, miért marad posztján a jövő hónap végéig.

Az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) szerdán, első menetben döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását