2024. június 2. - Kármen, Anita

EU-ellenőrök vizsgálták a magyar géptámogatásokat

Az Európai Bizottság ebben az évben is vizsgálta a közösségi forrásokból társfinanszírozott programok egyes jogcímeinek végrehajtását - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
2009. október 28. szerda 21:13 - HírExtra
A bizottság hivatalosan megküldött észrevételeire a magyar hatóságok most állítják össze a választ. Az MVH tevékenységét mind az Európai Unió, mind a Magyar Köztársaság ellenőrző szervei rendszeresen, évente több alkalommal is vizsgálják. Az ellenőrzés lefolytatása és annak végleges megállapításai között több év is eltelik.

A sajtó által feltételezett kamattámogatási ügy a mostani vizsgálat során fel sem merült. A folyamat jelenlegi állásában bármiféle szankció eshetőségének latolgatása pusztán feltevésekre alapulhat - tartalmazza az MVH közleménye.

A közelmúltban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az unió raportőrei a magyar géptámogatásokat megvizsgálva, több kifogást is megfogalmaztak. Köztük azt, hogy esetleg egyes gazdálkodók a gépvásárlás önrészét kölcsönből finanszírozhatták. Ez önmagában is támogatásnak minősül, ami nem meg engedett. Mindez pedig uniós szankciókat vonhat maga után - vélekedtek egyesek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását