Belföld

Lakos túlépítette a luxusvilláját?

A maximális beépítési százalékot meghatározó önkormányzati rendelet ellenére jóval nagyobb területen fekszik Lakos Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő, XI. kerületi alpolgármester újbudai ingatlana - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A napilap – amely légi felvételeket is közöl az ingatlanról – azt írta: a politikus ingatlana 15 százalékot foglalhatna el a politikus telkén, de annak legalább 35-40 százalékán terül el.
Lakos Imre a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: minden hatályos jogszabálynak és előírásnak megfelelően végezte az építkezést. Állítása szerint azonban nem ő maga intézte az engedélyezést.

Kupper András, fideszes országgyűlési és XI. kerületi képviselő a lap megkeresésére azt mondta: bár nem ismeri a konkrét esetet, de úgy véli: ha Lakos a jogszabályoktól eltérően építkezett, akár Oszkó Péter pénzügyminiszternek, neki is fizetnie kell.

Hajdu László független, egykori SZDSZ-es kerületi képviselő a lapnak úgy nyilatkozott: megdöbbentőnek találja, hogy éppen a városfejlesztésért felelős alpolgármester esett ilyen hibába.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.