Külföld

Bajnai a francia befektetésekről

Bajnai Gordon arról biztosította Párizsban Francois Fillon miniszterelnököt, hogy nagyon fontos a francia befektetők által biztosított 60 ezer munkahely Magyarországon, s a magyar kormány a kapcsolatok erősítésére törekszik.

A két kormányfő közel egyórás megbeszélését követően Bajnai a Matignon-palota udvarán magyar újságíróknak elmondta: a pécsi vízmű körül kialakult helyzet kapcsán tájékoztatta francia partnerét a magyar kormány álláspontjáról, s a felek közti közvetítésre tett kezdeményezéséről, amit Fillon örömmel nyugtázott.

A két kormányfő egyebek között a kétoldalú viszony meghatározó kérdéseiről és az Európai Unión belüli együttműködésről egyeztetett. Külön kitértek az energiapolitikai kérdésekre, amely terület Bajnai szerint még rengeteg tartalékot rejt magában. A magyar kormányfő üdvözölte Franciaország energetikai elkötelezettségét a régióban, amelyet erősíteni kíván a francia kormány.

Bajnai arra utalt, hogy a 35 százalékban állami tulajdonú francia Gaz de France Suez a múlt héten jelezte: kész újra megvizsgálni a beruházás lehetőségét a Nabucco gázvezeték projektbe.

A francia GDF korábban – még a Suezzel való egyesülése előtt – 2008-ban jelezte, hogy részt venne a projektben, de ezt Törökország sokáig ellenezte, mivel a két ország viszonyát jelentősen megrontotta, hogy a francia parlamentben népirtásnak ismerték el az örmények között rendezett 1915-ös törökországi öldöklést.

A Nabucco a tervek szerint Törökországból indul, áthalad Bulgárián, Románián és Magyarországon, majd az ausztriai Baumgartennél végződik. A nemzetközi konzorcium tagja jelenleg a magyar Mol mellett az osztrák ÖMV, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz, a török Botas és a német RWE.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.