Bűnügy

Késelés a VIII. kerületben

Könnyebb sérüléssel került kórházba az a férfi, akit szombat este megszurkáltak Budapesten, a VIII. kerületi Dugonics utca egyik lakásában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese

Az ügy előzménye, hogy az említett lakásban egy hatfős társaság összeszólalkozott, egy részük hazament, majd késekkel felfegyverkezve tért vissza, és a tovább folytatódó szóváltás végül tettlegességig fajult – ismertette a részleteket Sagyibó Melinda.

Mint mondta, a hat emberből egy nőt és egy férfit kellett szúrt sérülések miatt kórházba szállítani.

A másik négy embert a mentősök a helyszínen ellátták, nekik kisebb sérüléseik voltak – tette hozzá Sagyibó Melinda.

A bűncselekmény körülményeinek tisztázását megkezdte a rendőrség.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.