Bűnügy
Egy hét börtön névrokonság miatt
Egy hetet ült börtönben névrokoni tévedés miatt egy 44 éves férfi az Egyesült Államokban.
Az igazi bűnös ugyan 23 évvel fiatalabb nála, ám ez nem tűnt fel a rendőrségnek. A férfit őrizetbe vették Greenville-ben, aztán elvitték 250 kilométerre a börtönbe, hiába hajtogatta, hogy fogalma sincs, mit követett el. A vád ellene illetéktelen behatolás, ellenszegülés rendőri intézkedésnek, közlekedési vétséggel tetézve.
Bár a férfi kétszer is bíróság elé került – Pitt és Guilford megyékben egyaránt -, a hatóság nem hitt neki. Csak egy hét múlva derült ki, hogy a valódi bűnösnek ugyanez a neve, ugyanabban a városban él, de nem rokona a tévvádlottnak.
A szabadon engedett férfit haza már nem vitték a rendőrök, buszozhatott. Még jegyre se volt pénze, úgy adták össze nekik a bíróság emberei mellékesen állva egy ebéd árát is. 58 dollárt gyűjtöttek neki, bő 10 ezer forintot.
Hogy perel-e majd a tévedésért, még nem tudni.
Forrás: MTI