2024. május 28. - Emil, Csanád

Változások a vezetőségben

Négy elnökségi tag lecserélődött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) pénteki rendkívüli küldöttgyűlésén, amelyen elhangzott, hogy az elnökség később tárgyalja a sajtóban kipattant kapitány-ügyet.
2009. október 9. péntek 17:43 - HírExtra
A Testevelési Egyetem előadójában tartott tanácskozásra azért volt szükség, mert a júniusi küldöttgyűlésen nem szavaztak az idei költségvetésről, ráadásul azóta a klubok négy elnökségi tag visszahívását is kezdeményezték. Közülük Fülöp Tibor még az ülést megelőzően lemondott, míg Horváth Frigyes korábbi főtitkár, a 328-szoros válogatott Kiss Lenke, továbbá Tóth Tamás leváltását a küldöttek megszavazták. Helyükre - újabb titkos voksolás nyomán - Bokor Ákos, Király Sándor, Rózsás Gábor és Török Ferenc került.
A megjelentek elfogadták az MKOSZ 2009-es büdzséjét is, amely 152 millió forintot tesz ki. Elhangzott, hogy a felnőtt női és férfiválogatott működtetése idén 20-20 millió forintot emésztett fel, ehhez jön hamarosan a sikeres európai osztályozót vívott férficsapat hárommilliós prémiuma. A sportági szervezet januárban 30 millióval tartozott a nemzetközi szövetségnek és a férfiligának, ez az év végén várhatóan 27 millióra csökken.

A küldöttgyűlésen a MiZo Pécs 2010 delegáltjaként Vujity Tvrtko szóvá tette a pénteki Sport Pluszban megjelent cikket, amely szerint Farkas Balázs elnökségi tag - a bajnok MKB-Euroleasing Sopron főszponzorának tulajdonosa - hatmillió forintos támogatás fejében Székely Norbert soproni vezetőedzőt választatta meg női szövetségi kapitánynak Rátgéber László helyett. Kifogásolta továbbá, hogy a korábban beharangozottakkal ellentétben nem az RTL, hanem a Sport Klub közvetíti a magyar bajnoki mérkőzéseket, és hangsúlyozta: nem tudnak azonosulni Berényi János elnök irányításával.

Az MKOSZ első embere az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a cikkben leírtak nem felelnek meg a valóságnak, és a felvetett témák nem tartoztak a küldöttgyűlés napirendjébe, így a soron következő elnökségi ülésen kerülnek terítékre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását