Gondolataink
Reális csoda
Kifulladt a válogatott, pofozógépnek sem jó a Loki a BL-ben, húszéves ifjainkat egy jelentéktelen banánköztársaság fiataljai is megalázzák. Hová tűnt a nyáron még tomboló nagy magyar futball-láz?
A még mindig kritikán aluli magyar bajnokság ide, a klubok zömét sújtó gazdasági válság oda, azt még a legmegátalkodottabb futballutáló antiszurkolók is elismerték, hogy az elmúlt időben végre megmozdult valami a honi labdarúgás langyos állóvizében.
Bizony, micsoda nyara volt a magyar futballnak…
Igen, nyara. Nem tévedés. Hiszen nyáron lehet reménykedni, álmodozni, vagy éppen készülni a nagy teljesítményekre. Mi mindezt meg is tettük. Na jó, a Loki nyár végén cselekedte meg azt, amit talán még a szurkolók sem vártak, a radar alatt szép csendben berepült a Bajnokok Ligája főtáblájára.
A nyár tehát szép volt, aztán azonban jött a goromba ősz, s jól orrbaverte a reménykedő magyar futballszurkolókat.
Néhány hónapja ugyanis még (joggal) reménykedtünk abban, hogy a magyar válogatott nem véletlenül áll világbajnoki selejtezőcsoportjának második helyén, és (joggal) várhattuk U20-as csapatunk remek szereplését a vébén.
Hiszen az átlagos magyar szurkoló azért szurkoló még mindig, mert időről-időre talál valami olyan eseményt, amire úgy gondolja, hogy érdemes várnia. Vár a válogatott sorsdöntő selejtezőire, vár az utánpótlás kiugró eredményére, és persze vár a magyar klubcsapatok nagy nemzetközi kupás menetelésére.
Emlékeznek például a közelmúltból olyan esetre, hogy néhány hét leforgása alatt négy teltházas meccs menjen le a Puskás Ferenc Stadionban? Most ez is megtörtént, előbb a Loki BL-selejtezőjén a Levszki ellen, majd a magyar-svéd és a magyar-portugál válogatott meccseken, végül a Loki első hazai Bajnokok Ligája meccsén telt meg annyira a Puskás stadion, amennyire megtelhetett.
Negyvenkétezer szurkoló meccsenként…
Joggal érezhettük azt, hogy a magyar foci rátért a fejlődés útjára, sőt egyenesen autópályájára, s lett nagy meglepődés, amikor a könnyű és gyors haladást csak néhány kilométeren át tapasztalhatta. Aztán ugyanis elfogyott az út, mert a nagy magyar futball-autópálya további részét még nem hogy nem fejezték be, de még el sem kezdték építeni.
Válogatott álmodozásunk gyorsan véget ért, kikaptunk a svédek ellen, esélyünk sem volt a portugálok legjobbjaival szemben, a Loki száznyolcvan perc Bajnokok Ligája után nulla szerzett ponttal és góllal áll, és jött a sokak által csak „mini Irapuatónak” nevezett egyiptomi U20-as 0-3 a futball térképén is csak jelentéktelen banánköztársaságként számon tartott Honduras korosztályos csapata ellen.
A fantasztikus, várakozásokkal teli nyárból így lett egy szempillantás alatt reményvesztett ősz…
Egyet azonban meg kell értenünk. Nem az a tragédia, hogy októberre szép lassan elvesztettük összes reményünket – akik csodát emlegettek is tudták, hogy nem a dél-afrikai világbajnoki részvétel, az U20-as gyerekek vébé győzelme és még csak nem is a Loki Bajnokok Ligája csoportból való továbbjutása a realitás vagy éppen elképzelhető csoda.
Az ugyanis a csoda, hogy egyáltalán megvolt a remény egy darabig, a lehetőség, hogy a magyar futball látványosan és eredményesen nekiáll fejlődni. Akárki akármit is mond, mindez azt jelenti, hogy ha csak egy kis nüansznyival is, de jobb lett a magyar futball.
Vagy legalábbis szeretnénk azt hinni, hogy jobb lehet.
S hogy mi kell ahhoz, hogy ismét fellángoljon a futball-láz?
Kezdetnek mondjuk az, hogy ma este a magyar U20-as válogatott Dél-Afrika után legyőzze az Emirátusok gárdáját is az egyiptomi vébén, s csoportelsőként jusson tovább a nyolcaddöntőbe.
Néhány métert ez is jelent a lassabbnál is lassabban épülő futball-autópálya tekintetében…