Külföld

Pekingben megkezdődött az ünnepség

Nagyszabású katonai parádéval és látványos felvonulással megkezdődött csütörtökön Pekingben a Kínai Népköztársaság kikiáltásának évfordulós ünnepsége. Hu Csin-tao elnök - aki az évforduló tiszteletére a megszokott öltönyt szürke Mao-kabátra cserélte - egy kínai gyártmányú nyitott limuzinban állva szemlélte Peking központjában a Tienanmen téren felvonuló több ezer katonát, több száz harckocsit és más fegyvereket. A katonai parádé részeként a kínai hadsereg vadászgépei is elrepültek a városközpont fölött.

A katonai felvonulás után a népköztársaság 60. évfordulójának tiszteletére 60 különböző tematikájú – többek között a tavalyi pekingi olimpiára, a kínai űrprogramra és az ország fejlődésének sok más jelképére utaló – díszlet gördült végig a tér melletti sugárúton, miközben több tízezer diák egyszerre színes kártyákat emelt a magasba, más és más képeket kiadva.

Az ünnepséget szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezték. Peking központjának nagy részét lezárták, a rendezvényen – amelyet élőben közvetítettek a nagy külföldi tv-állomások – csak a meghívottak vehettek részt. A lakosságot arra kérték, tévén kövesse az eseményeket. Az ünnepség ideje alatt a pekingi nemzetközi repülőtér nem fogadott járatokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.