2024. május 11. - Ferenc

Katona: Lezártunk egy szakaszt

A múlt évi költségvetés a 2006-ban kezdődött, és az eredményes költségvetési konszolidáció és az államháztartási reform részben lezáró része volt - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár.
2009. szeptember 29. kedd 12:01 - HírExtra
Katona Tamás, a 2008-as büdzsé zárszámadásáról tartott expozéjában kiemelte: a gyors beavatkozásoknak és a reformintézkedéseknek köszönhetően az említett két és fél évben a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 5 százalékával csökkent az államháztartási hiány, amely 2008-ban már csak a GDP 3,4 százalékát tette ki.

Az egyensúly javulásában szerepet játszottak egyes, a vártnál magasabb adó- és járulékbevételek, illetve az előirányzatoktól elmaradó állami kiadások. Előbbiek közé tartozik egyebek mellett a társas vállalkozások különadói, a magánszemélyek különadói, valamint a személyi jövedelemadó bevételek, míg az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások, a fogyasztói árkiegészítések, és a lakástámogatások mértéke nem érte el a tervezett szintet - fejtette ki Katona Tamás.

A "jelentős ellenszélben" végrehajtott költségvetés intézkedéseire 2008 második felében már komolyan rányomta bélyegét a globális pénzügyi és gazdasági krízis, amit azonban a büdzsé tervezésekor még senki sem láthatott előre - hangsúlyozta az államtitkár.

Emlékeztetett: a gazdasági növekedés tavaly a büdzsében tervezett 2,8 százalék helyett csak 0,6 százalékos lett. A GDP emelkedéséhez jelentős mértékben járult hozzá a jól teljesítő mezőgazdaság, míg az ipari termelés volumenében stagnálást, a legnagyobb teljesítménycsökkenést pedig az exportorientált nagyvállalatok körében lehetetett érzékelni.

A külkereskedelmi mérleg romlását is eredményező folyamatok az év második felében már kényszerleállásokban, illetve elbocsátásokban is megnyilvánultak - fűzte hozzá Katona Tamás.

Megjegyezte: 2008-ban a nem piaci szolgáltatások, vagyis a közigazgatás, az egészségügy és az oktatás által előállított érték emelkedett, ugyanakkor az államháztartás fejlesztései - a versenyszektorhoz hasonlóan - jelentősen elmaradtak az előző évhez képest.

Az államtitkár szerint a válság hatására az infláció jelentősen visszaesett a tavalyi év utolsó hónapjaiban, ugyanakkor az éves fogyasztói áremelkedés az egész évben mégis 6,1 százalékos volt.

Katona Tamás rámutatott: egy korszakosnak mondható átalakuláson átesett központi intézményrendszer kezdte meg munkáját 2008-ban. A kisebb és hatékonyabb államra vonatkozó célkitűzések mellett a konvergencia program teljesítése is sikeresen megtörtént. Ez a folyamat 15 ezer állami alkalmazott elbocsátását és 47 milliárd forintos tartós, éves megtakarítást eredményezett.

Hozzátette: a közszféra átlagos fizetése 2008-ban 6,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a közalkalmazotti létszám 5 ezer dolgozóval csökkent, akiket elsősorban az egészségügy és az oktatás területéről bocsátottak el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását