Külföld

Medvegyev együttműködésre sürgeti Iránt

Dmitrij Medvegyev orosz államfő komoly aggodalmának adott hangot a titkos iráni urándúsító létesítmény miatt.

Medvegyev – aki a G20-csúcsértekezleten az amerikai Pittsburghben tartózkodik – pénteki közleményében felszólította Teheránt, hogy tegyen gyors lépéseket a nemzetközi közösség bizalmának megszerzésére. Az orosz elnök szerint Iránnak be kell bizonyítania az ország atomprogramjáról tartandó jövő heti nemzetközi találkozón, hogy együttműködik azokkal a hatalmakkal, amelyek tisztázni szeretnék e program jellegét.

A teheráni vezetés szerint pusztán békés célokról, energiatermelésről van szó, a nemzetközi közösség viszont azt gyanítja, hogy Irán valójában atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik. A szerdai New York-i orosz-amerikai csúcstalálkozón Medvegyev fontos lépést tett az Iránnal kapcsolatos amerikai álláspont felé. Elismerte ugyanis, hogy elkerülhetetlenek lehetnek az Irán elleni szankciók, ha a teheráni vezetés továbbra is folytatja atomprogramját, kihívást intézve ezzel a nemzetközi közösséghez.

Az iráni atomprogram ügyében a nemzetközi közösség nevében tárgyaló hat nagyhatalom október elsején Genfben újabb megbeszélésre ül össze a teheráni küldöttekkel. Ha a tárgyalásokon nem születik eredmény, akkor az amerikai vezetés szigorúbb szankciók meghozatalát akarja elérni Irán ellen. Márpedig a múltban az oroszok ellenezték az erősebb fellépést. Most viszont – mint egy magas rangú amerikai tanácsadó közölte a szerdai megbeszélés után – a két ország Iránnal kapcsolatos álláspontja szinte egybevág.

Az amerikai elnök, valamint a brit kormányfő, a francia államfő és a német kancellár pénteken azt követelte Irántól, hogy nyissa meg a nemzetközi ellenőrök előtt azt a titkos atomlétesítményt, amelyet évek óta rejteget a világ elől. Ennek létét egyébként maguk az irániak jelentették be a NAÜ-höz küldött üzenetükben. Barack Obama, Gordon Brown és Nicolas Sarkozy a legnagyobb fejlett és fejlődő államokat tömörítő G-20 országcsoport csúcstalálkozóján felszólította Iránt, engedje be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit eltitkolt nukleáris fűtőanyaggyártó üzemébe.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.