2024. június 1. - Tünde

Vízet találtak a Holdon

Egy indiai űrszonda, a Chandrayaan-1 bizonyítékot talált arra, hogy a Hold felszínén jelentős mennyiségű víz található - jelentette be csütörtöki számában a The Times című brit lap.
2009. szeptember 24. csütörtök 07:17 - HírExtra
Az újság szerint az adatok ráadásul azt is jelzik, hogy a Holdon még ma is keletkezik víz. Az áttörést jelentő felfedezést az amerikai űrhivatal, a NASA jelenti majd be hivatalosan csütörtökön: az indiai űrszonda fedélzetén ugyanis egy NASA-berendezés van, s ennek révén bizonyosodott be a víz jelenléte.

A The Times szerint a felfedezés nyomán megvalósulhat az az álom, hogy két évtizeden belül egy Hold-bázist hozzanak létre, emberi személyzettel.

A tudósok régóta remélték, hogy a Holdon van víz, s ezt felhasználhatják majd az űrhajósok ivásra, illetve (a vizet oxigénre és hidrogénre bontva) a légzésre, valamint az üzemanyag-szükséglet biztosítására.

Számos tanulmány megjósolta, hogy a Holdon, a sarkok környékén, a kráterekben lehet jég - de mindeddig erre nem sikerült bizonyítékot találni. Az indiai űrszondán elhelyezett NASA-műszer, egy speciális spektrométer viszont eleve arra lett kifejlesztve, hogy a Hold felszínén, illetve a felszín alatt lévő ásványok elektromágneses sugárzását észlelve a víz után kutasson. Ez volt a Chandrayaan-1 (az első indiai Hold-misszió) egyik legfőbb célja - ennek ellenére a tudósok szerint az eredmény meglepetésnek számít.

Az pedig kimondottan váratlan felfedezés, hogy még ma is keletkezik víz a Föld kísérőjén.
Az indiai irányítóközpont a múlt hónapban elveszítette az űrszonda felett az ellenőrzést, s így rákényszerült, hogy a tervezettnél előbb nyilvánítsa befejezettnek küldetését: ám a különböző berendezések ekkorra már továbbították adataikat a Földre. S egy tudós szerint amit megtudtak, az "a leglelkesítőbb áttörés legalább egy évtizede..."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását