2024. május 7. - Gizella

Gyakran vezet rákhoz az elhízás

Százhuszonnégyezernél több európainál fejlődött ki rák túlsúly miatt tavaly, az egyre növekvő testzsírtartalom pedig további tízezreket veszélyeztet.
2009. szeptember 24. csütörtök 18:05 - HírExtra
Egy tanulmányból, amelyet európai túlsúlyos emberek körében végeztek, az derült ki, hogy a kövérség miatt leginkább a közép-európai országokban, Csehországban, Lettországban, Szlovéniában és Bulgáriában emelkedett az új rákos megbetegedések aránya. A leggyakoribb ráktípusok, melyek a fölös testzsírhoz köthetők, a méhnyálkahártya rákja, a mellrák, valamint a vastag- és végbélrák.

Andrew Renehan, a Cardiffi Egyetem kutatója, a tanulmány vezetője elmondta: lehetséges, hogy az elhízás okozza a rákos esetszám növekedésének legnagyobb hányadát a nőknél a következő évtizedben.

Renehan az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség adatait használta fel annak megbecslésére, hogy 2002-ben mintegy 70 ezer új rákos esetet okozott az emberek túlsúlya vagy elhízása harminc európai országban. Az adatokat 2008-ra kivetítve - a módosító tényezők figyelembevételével - azzal lehet számolni, hogy ekkor már 124 050 rákos megbetegedést idézett elő az elhízás.

A férfiaknál az új esetek 3,2 százalékát, a nőknél 8,6 százalékát okozhatta az emberek túlsúlya, ám országonként igen eltérő az arány. A probléma a közép-európai országokban a legnagyobb, Franciaországban és Dániában a legkisebb.

A kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy minél gyorsabban érdemes olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek csökkentik az elhízás arányát az átlaglakosságnál, mert egyre több bizonyíték áll rendelkezésre negatív egészségügyi hatásairól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását