Külföld

Kiadják az elnököt?

A hatalomból kiszorított hondurasi elnök kiadatását követelte Brazíliától Roberto Micheletti ideiglenes államfő, aki hétfő délutántól kijárási tilalmat vezetett be, hogy megakadályozza Manuel Zelaya híveinek megmozdulásait.

Zelaya hétfőn a tegucigalpai brazil nagykövetségen keresett menedéket, amely előtt a hétfő délutántól reggel hét óráig bevezetett kijárási tilalom ellenére híveinek ezrei gyűltek össze – táncolva és éljenezve -, hogy támogatásukról biztosítsák a fővárosba visszatért elűzött államfőt. Zelaya mellett a diplomáciai képviseleten van felesége, Xiomara Castro, anyja – Hortensia Rosales – és Hortensia leánya is.

Hívei előtt mondott beszédében Zelaya leszögezte, hogy immár senki sem kényszerítheti országa újbóli elhagyására, s a "haza, jogaiba való visszahelyezés vagy halál" jelszóval tért vissza. Ugyanakkor jelezte, hogy kész tárgyalni a jelenlegi hondurasi hatalommal, nem zárkózik el a párbeszédtől, a megbékélés híve.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nyugalomra intette a szemben álló hondurasi feleket, és arra szólította fel Zelayát és Michelettit, hogy találják meg a párbeszédhez vezető utat. Fontosnak tartotta, hogy Zelaya visszatérése ne vezethessen konfliktusokhoz és erőszakcselekményekhez. Clinton New Yorkban Óscar Arias Sánchez Costa Rica-i államfővel folytatott megbeszéléseket, amelyeket követően Arias közölte: kész Tegucigalpába utazni közvetíteni, amennyiben ezt mindkét fél elfogadja. Clinton és Arias úgy ítélte meg, hogy Zelaya hazatérése a hondurasi válság rendezését segítheti elő.

A hondurasi külügyminisztérium élesen bírálta Brazíliát, amiért a nemzetközi jogot megsértve lehetővé tette a hondurasi igazságszolgáltatás alól kibújó Zelayának, hogy külképviselete területéről lázadásra szólítson fel.

Zelaya, akit június 28-án államcsínnyel távolítottak el a hatalomból és fegyverrel kényszerítettek az ország elhagyására, hétfőn tért vissza Hondurasba, annak ellenére, hogy a közép-amerikai ország jelenlegi urai letartóztatással fenyegették.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.