Gazdaság / HR

Munkahely-megtartás: nem sikerült

Parragh László szerint a vállalati visszajelzések alapján nem teljesült a kormány munkahely-megtartási célja, a kisfoglalkoztatók számára gyakorlatilag elérhetetlen a program, a nagyfoglalkoztatók pedig kifogásolják, hogy a tavaszi munkahelymegtartó döntéseket hónapokig nem hozta meg kormány.

Erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszélt az Figyelőnetnek adott, pénteken megjelent interjúban. A kamara elnöke kifejtette: munkahely-teremtés tekintetében súlyos filozófiai tévedésben van a kormány, ha azt hiszi, hogy neki kell munkahelyeket teremteni. Ez nem a kormány, hanem a gazdasági szereplők feladata – szögezte le.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi kellene ahhoz, hogy a gazdaságélénkítés beinduljon az uniós forrásokon keresztül, Parragh László úgy vélekedett: bizonyos értelemben a hajó elment. A döntések 70 százalékban már megszülettek. Fáziskésésben van az ország, ezeket a lépéseket 2005-2006-ban kellett volna megtenni – mondta.

Parragh László emlékeztetett: még 2006 tavaszán javasolta, hogy az uniós fejlesztések legalább 50 százalékát fordítsák gazdaságfejlesztésre. Ehelyett mindössze 9 százalék ment erre a célra. Nem gazdaságos, hogy az uniós pályázati pénzek 20-30 százalékát maga az elosztási mechanizmus emészti fel – mondta. Szerinte a pályázatokkal foglalkozó intézmények dolgozóinak felét el kellene bocsátani, és ehhez hozzárendelni a feladatok felének eltörlését.

Az interjúban az MKIK elnöke beszélt arról is, hogy át kell alakítani az alrendszereket, leépíteni a bürokráciát, visszaszorítani a korrupciót.

Szerinte Magyarországon a korrupció gyökere a politikai korrupció, ami igen kiterjedt és a felmérések szerint minden szinten egyre nő. ‘Last minute-hangulatban" van az ország – mondta Parragh László, aki szerint mintha kezdene kifulladni a feketegazdaság elleni harc.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.