Belföld

Még nem találták meg Fodor utódát

Hétfőn leteszi esküjét Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterjelölt - közölte Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön, ismertetve a parlament jövő heti napirendjét.

Mandur László a házbizottság ülését követően elmondta: az SZDSZ frakciója még nem tett javaslatot arra, hogy kivel pótolná Fodor Gábort, aki a héten mondott le országgyűlési mandátumáról.

A tervek szerint jövő hétfőn dönt a parlament a polgári törvénykönyvről, de a szavazás előtt ismét záró vitát tart a Ház – emelte ki az alelnök, hozzátéve: erre azért lesz ismét lehetőség, hogy az esetlegesen beérkező zárószavazás előtti módosító indítványokat is megvitathassa a plénum.

A házbizottság ülésén az MSZP egyértelműen elutasította, hogy vegyék napirendre a Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozását a King’s City-projektről – mondta Mandur László. A szocialisták – fejtette ki – ezt azzal indokolták, hogy meg kívánják várni Oszkó Péter pénzügyminiszter ez ügyben indított vizsgálatát.

A parlament kedden kezdi meg a magyar jelnyelvről és annak használatáról szóló törvényjavaslat általános vitáját, de a képviselőcsoportok csak később döntenek, hogy az európai parlamenti, hazai frakcióval nem rendelkező képviselők milyen időkeretben szólalhatnak fel. Az alelnök hozzátette: egyetértés volt, hogy nem kaphatnak több jogot, mint a magyar országgyűlési képviselők.

A frakciók egy véleményen voltak az ügyben is, hogy a jövő évi büdzsé tárgyalásakor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökéhez hasonlóan felszólalhat a plenáris ülésen a Költségvetési Tanács (KT) elnöke is – ismertette Mandur László.

A 2010-es költségvetési előterjesztés tárgyalását október 6-án kezdi meg a parlament.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.